Ezerötszáznál is több állásajánlatot kínálnak a vállalatok, valamint a munkaerő-közvetítő cégek a ma kezdődő Karrierexpón. A Budapesti Corvinus Egyetem állásbörzéjén CV-ambulancia is működik, itt önéletrajz írási tanácsokkal várják az érdeklődőket -írja a Világgazdaság.
Egy brit felmérés szerint a középkorú pályázók körében egyre gyakrabban fordul elő, hogy valótlanságot állítanak az önéletrajzukban. Tíz pályázóból hat legalább egyszer már blöffölt a pályázati anyagában, valamint emelkedett azok száma is, akiknek eleve ellentmondásokat tartalmaz a CV-je.
Hazánkban a fokozódó munkaerő-piaci verseny következtében többen folyamodnak az önéletrajzuk kozmetikázására. Közrejátszhat még az is, hogy az előző munkahelyen megromlott kapcsolat miatt nem kaphat a pályázó megfelelő referenciát. Több álláskereső azt írja, hogy jelenleg van munkája, az interjún pedig kiderül, hogy már régen elbocsátották.
Óvatosan bánjunk az önéletrajzunkkal, mert a profi felvételiztetők két-három keresztkérdéssel, valamint rövid teszteléssel hamar rájönnek az ellentmondásokra és hiába akartuk magunkat jobb színben feltüntetni, az állást más valaki kapja majd meg.
Fizikai melósként sem álom a 600-900 ezres nettó Magyarországon: ezek a csúcsbért fizető munkahelyek
2025 harmadik negyedévében a fizikai foglalkozásban dolgozók nettó átlagkeresete országosan 332 376 forint volt.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







