-9 °C Budapest

Drámai NyISSzANtás: 1200-an kerülnek az utcára!

Pénzcentrum
2009. január 9. 11:00

1200 dolgozót küldenek el a japán Nissan autógyár legnagyobb brit üzeméből - jelentette be tegnap a vállalat regionális gazdasági igazgatója. Nehéz idők várnak a 2008-ban 380 ezer új autóval a kontinens egyik legtermelékenyebb üzemének számító sunderlandi gyáregység dolgozóira.

 


Azok a boldog, szép napok, ég veled! (Forrás: Sun magazin)

A munkások a héten tértek vissza a karácsonyi leállást követően, de sokaknak - többek között 400 szerződéses szerelőnek - fel sem kellett venni a munkát. A cég zászlóshajójának tartott üzemet is elérte az elbocsátási hullám, az iparág többi képviselője mellett a Nissan is a túlélésért küzd.

A statisztikák szerint decemberben 27 %-kal kevesebb új Nissan talált gazdára, mint egy évvel korábban, ezért a gyár rákényszerült, hogy ennek megfelelően visszafogja a termelést is. Teljes műszakokat függesztését tervezik, de felmerült a négynapos munkahét bevezetése is.

A 2009-es tervadatok szerint 300 ezerre mérsékelnék az előállított új autók számát, de ha az eladási mutatók nem javulnak, akkor ez a mennyiség is tovább csökkenhet. A kellemetlen hír bejelentésével megbízott vezető kijelentette, hogy a jelenlegi körülmények között nehéz, de elkerülhetetlen volt a döntés meghozatala.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Aston Martin vezetősége tegnap 600 ember elbocsátását jelentette be, ami a teljes dolgozói létszám harmadát teszi ki.

HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.01.14 12:39
Jelentősen megnehezíti a munkába járást, ha az ónos eső síkossá és csúszóssá teszi a járdákat. Ilyen...
legacykft  |  2026.01.12 12:13
A coachingról gyakran úgy beszélünk, mint egy szakmáról. Egy szerepről, egy eszköztárról, módszertan...
laskainelli  |  2025.12.13 12:55
Sokan gondolják úgy, hogy egy kapcsolatnak magától kellene működnie. Ha igazán szeretjük egymást, ak...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 18. vasárnap
Piroska
3. hét
Január 18.
Micimackó napja
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. január 17. 19:19
Agrárszektor  |  2026. január 17. 19:42