16 °C Budapest

Hitelcsapdában a TV2 celebje, pedig milliókkal dobálózik

2010. december 21. 04:44

Korábban sem kertelt, legszívesebben egy irgalmatlan sallert nyomna le a hitelügyintézőjének, majd elküldené melegebb éghajlatra a tanácsadóját Rákóczi Ferenc, a hétköznaponként a TV2-n futó 40 milliós játszma című műsor játékvezetője. Hiába játszik nap, mint nap hatalmas pénzkötegek között, saját bevallása szerint húsz évre előre el van adósodva.

A 40 milliós játszma műsorvezetőjét sem kímélte a válság, a megemelkedett törlesztőrészletekről a Best-nek adott interjújában beszélt: "Soha nem foglalkoztam a pénzzel, ha volt, elbuliztam, elutazgattam. Amikor Judittal összeköltöztünk, és jött Panka, semmilyen megtakarításunk nem volt. Hitelből vettünk mindent, ezért most húsz évre előre el vagyunk adósodva! A múltkor azt számolgattam, hogy jobban járnánk, ha albérletbe mennénk, mert a válság miatt irgalmatlanul felmentek a törlesztőrészletek" - mondta Rákóczi Ferenc.

 

A műsorvezető a főnyeremény felével is beérné

Korábban úgy nyilatkozott, hogy legszívesebben egy taslival nyitna, ha újra tárgyalhatna a hiteléről az egykori tanácsadójával. A műsorvezető és párja a kislányuk érkezésekor vágtak bele a közös otthon megteremtésébe, ekkor vásárolták meg a 70 négyzetméteres lakásukat. Megfelelő tőke híján a vételár kiegyenlítéséhez svájci frank alapú lakáshitelt vettek fel.

Korábban:
Erre mennek el Fábry Sándor milliói
Ennyit keres Stohl András

Ma is ennek a hitelnek a törlesztőrészleteit nyögik, a műsorvezető elmondása szerint az emelkedés mértéke eléri a százezer (!) forintot. Ennyit lecsípni a havi bevételekből nem könnyű, és mivel alig volt félretett pénzük, a családfő szinte éjjel-nappal dolgozik.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

 

A CHF/HUF árfolyam alakulása az elmúlt három évben (Forrás: portfoliofinancial.hu)


Nehezen tudták megszokni az egyre nagyobb összegekről szóló csekkek látványát, a frank árfolyama pedig egyre csak távolodik az egykori 145-ös szinttől. Rákóczi Ferenc elmondta, hogy már akkor érezte, hogy ebben a történetben lesz még néhány csavar, amikor megkapták az első olyan csekket, melyen kereken ötvenezer forinttal több szerepelt, mint az induló összeg. Feltette a kérdést, hogy hova tovább, de a válasz egyelőre az, hogy felfelé.

 

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. március 18. 09:47
89 esztendős korában elhunyt a magyar F1-es újságírás meghatározó, ikonikus alakja, Dávid Sándor.
Holdblog  |  2026. március 18. 08:39
Idén is indul a HOLD a Klasszis díjátadón, három kategóriában tudsz ránk szavazni: a legjobb alapkez...
Bankmonitor  |  2026. március 17. 17:59
Érkezik a Revolut magyarországi fióktelepe, az ügyfelek magyar bankszámlát kapnak. Ezzel egyidőben d...
Kasza Elliott-tal  |  2026. március 16. 06:00
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a he...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. március 18. szerda
Sándor, Ede
12. hét
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?