A magyarok 94%-a kihasználja a korábbi nyugdíjba vonulás lehetőségét, ennek ellenére megosztja a közvéleményt a 30-as, 40-es éveikben nyugdíjba vonuló egyenruhások kérdése. A Heti Válasz azt vizsgálta, hogy ki ment a legfiatalabban nyugdíjba, illetve ki volt a legidősebben nyugdíjba vonuló Magyarországon.
Mészáros József, az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság vezetője megerősítette azokat a felvetéseket, melyek szerint a kormány valamennyi indokolatlan kivételt meg akar szüntetni. Várakozásai szerint minden bizonnyal eltörlik például a színészek, politikusok kedvezményeit, úgy tudják, hogy a magyar kormány olyan szabályt készül bevezetni, amely a szolgálati nyugdíj mellett megtiltaná a munkavégzést.
A nyugdíjkorhatár legjei
Legfiatalabban az az 1977-es születésű "ismeretlen katona" ment nyugdíjba, aki 2009-ben 32 évesen, főhadnagyként havi 222 ezer forintért választotta a pihenést. Azóta emelkedett az ellátása, jelenleg körülbelül havi 240 ezer forintot kap.
Az ONYF képviseletében a Pénzcentrum.hu-nak korábban elmondták, hogy a 40 év alatti öregségi nyugdíjban részesülők zöme a fegyveres erőknél dolgozott, munkájuk során különösen kiemelt kockázatnak voltak kitéve (például a kommandósok vagy a Köztársasági Őrezred egyes munkatársai). Ők a szolgálati idejük alapján mehettek nyugdíjba.
Kiderült: ennyi a nyugdíja Vágó Istvánnak - toronymagasan vezeti a listát
A legidősebb nyugdíjba vonuló Bárándy György ügyvéd, aki tavaly 91 évesen kérte nyugdíja megállapítását. A jogász elmondta, hogy lefoglalták az ügyek, nem akart fiatalon, 70-75 évesen nyugdíjas ügyvédként bemutatkozni. Bárándy összesen 73 évnyi szolgálati időt tudott igazolni, amivel tetemes összegű ellátásra szerzett jogosultságot.
"Majdnem leestem a székről, amikor a hölgy megmondta, mekkora lesz a nyugdíjam" - mesélte. Bárándy a magyar nyugdíjrekordot évről évre megjavítja, mivel még ma is aktív, járulékot is fizet, cserébe a nyugdíja a soros emeléseken kívül évente 0,5%-kal emelkedik.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Korábban: Havi egymillió forint felett a magyar csúcstartó
Mai szavazás: Meddig leszek özvegy? Miből fogok megélni?
Fizikai melósként sem álom a 600-900 ezres nettó Magyarországon: ezek a csúcsbért fizető munkahelyek
2025 harmadik negyedévében a fizikai foglalkozásban dolgozók nettó átlagkeresete országosan 332 376 forint volt.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







