Súlyos korlátozást vezetne be a bevándorlókra egy magyarok által is kedvelt európai ország: ezzel indokolják
A kezdeményezés széles társadalmi támogatást élvez, a gazdasági szereplők azonban súlyos következményektől tartanak.
A kezdeményezés széles társadalmi támogatást élvez, a gazdasági szereplők azonban súlyos következményektől tartanak.
A TikTok új, mesterséges intelligencián alapuló életkor-azonosító technológiát vezet be Európában, hogy hatékonyabban kiszűrje a 13 év alatti felhasználókat.
A kormány szerint az éttermeknél „lépni kell”: már dolgoznak egy célzott támogatási csomag részletein.
Kaja Kallas, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője a jelenlegi világpolitikai helyzetre utalva tett humoros megjegyzést egy zárt körű európai parlamenti találkozón.
Egy friss globális felmérés szerint a világ számos országa úgy látja, hogy Donald Trump elnöksége alatt inkább Kína befolyása erősödött.
Tizenhárommillió munkahely, ezermilliárd eurónyi érték, kínai-amerikai szorítás. Vajon merre indul 2026-ban Európa autóipara?
184 országba utazhatunk vízum nélkül magyar útlevéllel, miközben az amerikai és a brit okmányok látványosan visszaestek.
A digitális fizetések fejlődését Magyarországon a technológiai innovációk mellett leginkább a szabályozás alakítja.
Sok utas bizonytalan, milyen jogai vannak: jár‑e kártérítés, köteles‑e a légitársaság ellátást biztosítani, és mi történik akkor, ha a gép nem is landol, ahová eredetileg tartott.
Ha valaki nem szerzett önálló nyugdíjjogosultságot az adott államban, akkor csak a második számítást végzi el az érintett állam nyugdíjhatósága.
Maia Sandu moldovai elnök egy brit podcastinterjúban kijelentette, hogy népszavazás esetén támogatná országa Romániával való egyesülését.
A gyakorlatban a rendszer bevezetése már mostanra is súlyos problémákba ütközött.
Az elmúlt hónapokban az USA Grönland iránti érdeklődése NATO-válsággá szélesedett.
Egy évvel korábban, 2023 decemberében Magyarország politikai menedékjogot adott Marcin Romanowski volt lengyel igazságügyi miniszterhelyettesnek.
A felügyeleti hatóságok különös figyelmet fordítanak a nem teljesítő követelés állományok felépülésének megakadályozására, illetve a magas állományok leépítésére.
A december végén bejelentett kínai vámok az uniós tejtermékekre végül akkora sokkot okoztak, hogy az európai tejpiac gyakorlatilag összeomlott.
Automatikus vészfékezés, sávtartás és gyalogosvédelem: idén nyártól minden új autóba kötelezően bekerülnek ezek a rendszerek.
A magyar áfarés a növekedés ellenére is alacsonyabb maradt az uniós átlagnál, és Magyarország megőrizte régiós vezető pozícióját ebben a mutatóban.
A múltbeli adatok alapján a fejlett gazdaságok költségvetési tervezése rendszeresen alulbecsüli a jövőbeli adósságot.
A tervezett rendszer a fiók létrehozásakor nem csupán az életkor megadását követelné meg, hanem egy ellenőrző mechanizmust is alkalmazna.