Külföldön vállalnál munkát? Fontos változás jöhet
Az EU másik tagállamába költöző egyéneknek és vállalatoknak egyaránt kevesebb papírmunkával kell majd megbirkózniuk.
Az EU másik tagállamába költöző egyéneknek és vállalatoknak egyaránt kevesebb papírmunkával kell majd megbirkózniuk.
2014-ben változhatnak a roamingdíjak: lesznek olyan konstrukciók, amelyeknél a magasabb havi díj ellenében az egész EU-ban ingyen lehet mobiltelefonálni.
A 2014-2020-as uniós költségvetési ciklusban a lakosság is bekapcsolható az energiahatékonyságot eredményező beruházásokba - hangsúlyozta Németh Lászlóné. A nemzeti fejlesztési miniszter az energiaágazatban várható akvizíciókról, a közösségi közlekedés átalakításának folyamatáról is beszámolt, és megerősítette, jelentős változás már nem lesz az e-útdíj rendszerben, amelyet nem terjesztenek ki.
Magyarország mielőbb szeretné kiírni az új uniós pályázatokat, amelyek várhatóan év közepén már meg is jelennek.
Az Európai Unió lakosságának csaknem egynegyedét, vagyis 124,5 millió embert fenyegetett a szegénység vagy társadalmi kirekesztettség 2012-ben.
Kis- és középvállalkozásokat szoríthatnak ki az ingatlanberuházásokból.
Nem szívesen engedi külföldre a magyar beteget az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP).
Környezetszennyező hatásuk miatt minden eszközt bevethetővé tenne az Európai Bizottság a tagállamok számára a műanyagzacskók használatának visszaszorítása érdekében - közölte hétfőn a brüsszeli testület.
Több, a rezsicsökkentéssel összefüggő kérdésre vár választ az Európai Bizottság.
Megtévesztő pályázati felhívásra hívja fel a figyelmet a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség.
Minden eddiginél több forrást sikerült eljuttatnia az uniós intézményrendszernek a pályázókhoz 2013 első felében: a kifizetett támogatások összege június végére meghaladta a 630 milliárd forintot - áll a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) közleményében.
Mégis került rövid ajánlás az Európai Bizottság által a kelet-európai munkavállalók korlátozásáról szerdán elfogadott jelentés végére. A dokumentum szerint a bővítés nem okozott kedvezőtlen változásokat a munkaerőpiacon, így megfontolandó, hogy indokolt-e még a korlátozások fenntartása.
A Monetáris Tanács tagja a Wall Street Journal Europe mai hasábjain megjelentetett cikkében annak a véleményének ad hangot, hogy míg a kelet-közép-európai régió országaiban a monetáris politika az utóbbi években többnyire jó teljesítményt nyújtott, és a maga részéről egyre inkább megteremtette az euró-bevezetéshez szükséges makrogazdasági feltételeket, addig a "kedvezőtlen széljárás", az adott