A fokozódó közel-keleti fegyveres konfliktus súlyosan megzavarja az életmentő gyógyszerek, különösen a szigorú hűtést igénylő rákellenes készítmények légi szállítását.
Összetett folyamat a rák gyógyítása, és nem csak az egyes gyógyszerek hatékonyságától függ a gyógyulás - mondta Mangel László, a Magyar Onkológusok Társaságának (MOT) elnöke.
Összetett folyamat a rák gyógyítása, és nem csak az egyes gyógyszerek hatékonyságától függ a gyógyulás - mondta Mangel László, a Magyar Onkológusok Társaságának (MOT) elnöke. Az elnök azzal kapcsolatban nyilatkozott, hogy az úgynevezett tételes elszámolású innovatív gyógyszerek között a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) árversenyt hirdetett meg, amelynek értelmében november 1-jétől egyes betegcsoportokban csak egyetlen innovatív gyógyszer marad, mint javasolt terápia.
A NEAK korábbi közlése szerint az első eljárásban minden egyes hatóanyagot (35 gyógyszer) külön-külön szereznek be azért, hogy azoknak a betegeknek, akiknek a kezelése már megkezdődött az egyik gyógyszerrel, biztosítsák a készítményt. A másik eljárásban, új kezelés megkezdésekor, amikor nem lehet különbséget tenni, melyik gyógyszerrel érhető el jobb eredmény, a kezelőorvosnak az alacsonyabb árfekvésű készítménnyel javasolt a kezelést megkezdenie.
Mangel László hangsúlyozta, a daganatos betegségek esetében elengedhetetlen a megelőzés, és az egészségtudatosság, ugyanakkor a betegség kialakulása és felfedezése után a hangsúly többnyire a sebészi beavatkozáson, és az azt megelőző, illetve az azt követő onkológiai kezelésen van. Ezekben a kezelésekben döntően a sugárterápiának és a hagyományos onkológiai gyógyszereknek van szerepe.
- mondta Mangel. Nemrégiben arról beszélt, hogy komoly indulatokat korbácsolt fel a NEAK új közbeszerzési eljárása, azonban véleménye szerint egy ilyen helyzetben konszenzust kell teremteni, hiszen egy ilyen polémia nagyban kihat arra a bizalmi kapcsolatra, ami az orvos és a beteg között fennáll. Ha meginog ez a bizalmi kapcsolat, az nagyban befolyásolja a gyógyulás esélyét.
Láthatatlan gyilkos lapul sok magyar hűtőjében: ez a baktérium ott is szaporodik, ahol más elpusztul
Bár a liszteriózis viszonylag ritka fertőzés, az Európai Unióban évente mégis a legsúlyosabb élelmiszer-eredetű betegségek közé tartozik.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







