Az elmúlt két évtized folyamatait vizsgálva kiderül, hogy a hazai életkilátások javulása drasztikusan lelassult.
Fontos, hogy az allergiás tünetek kezelve legyenek, mert anélkül akár asztma is kialakulhat - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ szakértője.
Páldy Anna azt mondta, az esetek 30-40 százalékában alakul ki szövődmény, ezért érdemes kivizsgáltatni az allergia kiváltó okát és utána tüneti kezelést alkalmazni.
A parlagfűre allergiásoknál egy idő után más növények és ételek is kiválthatják a tüneteket, 30-40 százalékuk például a görögdinnyétől, a paradicsomtól és a banántól is tüneteket produkál - tudatta. Beszélt arról is, hogy a parlagfű virágzása augusztus elején kezdődik, és egészen az első fagyig tart. Egy-egy növény több millió pollent termel, amelyek általában 60-70 napig tartósan kimutathatóak a levegőben.
A betegek immunterápiával pár év alatt tünetmentessé válhatnak, az új módszert azonban kevesen alkalmazzák - tette hozzá a szakértő.
Láthatatlan gyilkos lapul sok magyar hűtőjében: ez a baktérium ott is szaporodik, ahol más elpusztul
Bár a liszteriózis viszonylag ritka fertőzés, az Európai Unióban évente mégis a legsúlyosabb élelmiszer-eredetű betegségek közé tartozik.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







