Ki hitte volna? Ez a pusztító betegség télen is vadászik az idős magyarokra

MTI
2020. január 11. 14:28

Komoly összefüggést találtak a koszorúér-betegség miatt kialakuló hirtelen halál és a lehűlések között - mondta a Semmelweis Egyetem Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika Kardiológiai Tanszékének vezetőhelyettese az M1-en.

Gellér László hozzátette: eddig a túlságosan meleg időjárást tekintették veszélyesnek a szívbetegek számára, azonban új kutatások a hideg idővel való összefüggést is tudták igazolni.

Elmondta: Angliába 2 fokos hőmérséklet-csökkenés hatására közel 3-4 százalékkal, Kanadában 10 fokos csökkenés miatt 2 százalékkal nőt meg a koszorúér-betegség miatt kialakuló hirtelen halálok száma a kutatások szerint. A zord időjárás főképp az eddig nem diagnosztizált és kezeletlen szívproblémákkal élőknek jelent veszélyt, mivel a szervezet a lehűlésre összehúzódással válaszol, így elképzelhető, hogy az eredetileg is beteg szívet az érösszehúzódás terheli túl.

A műsorban elhangzott, hogy akár négyszeresére is nőhet a szívinfarktus és a hirtelen szívhalál kockázata a hideg időben. A hirtelen szívhalál vezető halálok, Magyarországon évente 26 ezer ember hal meg emiatt.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. március 19. csütörtök
József, Bánk
12. hét
Március 19.
Az alvás világnapja
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. március 19. 20:58