Szokatlanul korai és rendkívül intenzív hőhullám sújtja az Egyesült Államok délnyugati részét.
Kína Hupej tartománya az utazásra nem javasolt kategóriába került az egyre gyorsabban terjedő koronavírus miatt, az ország számos nevezetességét elzárták a látogatók elől. Ez hatással van a turizmusra is, itthon is egyre több magyar mondja vissza Kínába tervezett kirándulását - tudta meg a Pénzcentrum. Jó ha tudod, milyen körülmények között kapod vissza a befizetett utazásod teljes árát.
A legfrissebb jelentések szerint január 28-án már 132-re emelkedett Kínában a tüdőgyulladást okozó koronavírus miatt elhunytak száma, azaz egy nap alatt további 25 beteg halt meg - adta hírül a kínai egészségügyi hatóság. A bizonyítottan a kórokozó által fertőzöttek száma 1459-cel 5974-re emelkedett, a gyanús eseteké megközelíti a 10 ezret.
A Külügyminisztérium január 27-én turisztikai, utazási szempontból az I. vagyis a nem javasolt kategóriába tette át Kína Hupej tartományát.
A Konzuli Szolgálat közlése szerint a járvány a bejelentés óta már a tartományon kívül is megjelent Kína több régiójában: Hupej tartomány mellett Zhejiang, Kanton, Hunan, Henan, Anhui, Csungking, Shandong, Jiangxi és Sichuan tartományok számítanak a legfertőzöttebb területeknek, ezekben a tartományokban lépte át az igazolt betegek száma a 100 főt. Pekingben 91, Sanghajban 80 főt tartanak számon. De ezen kívül Hongkongban, Makaón, Tajvanon, Dél-Koreában, Vietnámban, Thaiföldön, az Amerikai Egyesült Államokban és Ausztráliában is észleltek megbetegedéseket.
Drasztikusan csökken a turizmus
Már most kimutatható hatással van a koronavírus a magyarországi turizmusra: hétfő óta nem indulnak el a szervezett turistacsoportok európai körutazásaikra Kínából, a következő napokban több száz kínai vendég már biztosan nem érkezik meg lefoglalt budapesti szállására. De a magyarok is óvatosabbak, és meggondolják, hogy útra keljenek-e az ázsiai országba.
- tudta meg a Pénzcentrum Bakó Balázstól, a Magyar Utazási Irodák Szövetségének helyettes szóvivőjétől, aki hozzátette, a csak hónapokkal később induló utazások esetében egyelőre még nem érzékelhető a visszaesés. Fontos leszögezni, hogy Kína rendkívül jól kezeli a helyzetet, mind kommunikációjában, mind pedig a biztonsági intézkedések terén, ahogy a hazai utazási irodák is kifejezetten rugalmasak - ez a jól felfogott érdekük egy ilyen helyzetben.
Ezt Dózsa Tamás, a Budavár Tours Utazási Iroda utazásszervezője is megerősítette: irodájuk a kínai utak visszamondása esetében semmiféle kötbért nem számít fel, hanem egy az egyben visszatéríti a már befizetett összeget. Tapasztalataik szerint pár lemondás már náluk is van, de az őszi kínai körutazásra jelentkezők bizakodók és fenntartják utazási szándékukat.:
- mondta el Dózsa Tamás. Hupej tartomány ugyan nem tartozik turisták népszerű célpontjai közé, inkább üzleti utakra érkeznek ide, de országszerte egyre több, tömegeket vonzó nevezetességet és látogatóközpontot zárnak be annak érdekében, hogy a járvány terjedése kiküszöbölhető legyen.
Január 24. óta a pekingi Tiltott Város és a kínai Nagy Fal fővároshoz közel eső szakaszai sem fogadják a látogatókat, az országban tartózkodó szervezett csoportok mozgását is korlátozzák, ahogy az ilyenkor felpezsdülő belföldi turizmust is. Láthatóan a lehető legnagyobb szigorral járnak el a kínai hatóságok.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A tájékoztatás teljes körű
"Mivel ez most többek közt az egzotikus utazások szezonja, hozzánk is érkeznek érdeklődések, de alapvetően a foglalások számán mi nem érezzük a történéseket" - tudtuk meg Nagy Viktóriától, az Invia marketing menedzserétől. Ők igyekeznek az utazást tervező, vagy már indulásra kész utasaikat egyik irányba sem befolyásolni: "a legtöbb, amit tehetünk, hogy segítünk a hiteles és naprakész információk, a Konzuli Szolgálat és a WHO friss híreinek elérésében - azok alapján viszont már mindenkinek a maga felelőssége egy ilyen döntést meghozni."
Emellett megkerestük a Neckermann, a Tui, az Aldi Travel és a Bono utazási irodákat is, ám mivel nekik Kína nem tartozik a fő profiljuk közé, érdemi információval nem tudtak szolgálni az ügy kapcsán.
Jobb, ha tudod!
A teljes országot még nem, de Kína Hupej tartományát a Külgazdasági és Külügyminisztérium az utazásra nem javasolt biztonsági kategóriába sorolta. És bár mint megtudtuk, népszerű turisztikai látványosság ebben a régióban jellemzően nincs, ám ha valakinek mégis ide szól foglalása, az jobb, ha tisztában van a törvényi szabályozással. A 472/2017. (XII. 28.) Korm. rendelet az utazási szolgáltatásokra vonatkozó szerződésekről, különösen az utazási csomagra és az utazási szolgáltatásegyüttesre vonatkozó szerződésekről szól, és kimondja:
Ha az utazásszervező nem az utazó érdekkörében felmerült okból mondja fel a szerződést, ideértve azt az esetet is, ha az úti cél vagy az ahhoz vezető útvonal olyan területet érint, amely - az utazási szolgáltatásra vonatkozó szerződés megkötését követően - a külpolitikáért felelős miniszter által vezetett minisztérium honlapján az "utazásra nem javasolt" utazási célországokat és térségeket megjelölő felsorolásba felvételre kerül, akkor
- az utazó az eredetivel azonos vagy magasabb értékű helyettesítő szolgáltatásra tarthat igényt, vagy
- ha az utazásszervező erre nem képes vagy az utazó a felkínált helyettesítő szolgáltatást nem fogadja el, az utazásszervező köteles a teljes befizetett díj azonnali visszafizetésére.
Az utazó az utazás megkezdését megelőzően bánatpénz fizetése nélkül jogosult felmondani a szerződést, ha a célállomás vagy annak közvetlen környezete a külpolitikáért felelős miniszter által vezetett minisztérium honlapján az "utazásra nem javasolt" utazási célországokat és térségeket megjelölő felsorolásba felvételre kerül. Az utazási csomagra vonatkozó szerződés e bekezdés szerinti felmondása esetén az utazó az utazási csomag ellenértékeként befizetett teljes díj visszafizetésére jogosult, további kártérítést azonban nem követelhet.
Láthatatlan gyilkos lapul sok magyar hűtőjében: ez a baktérium ott is szaporodik, ahol más elpusztul
Bár a liszteriózis viszonylag ritka fertőzés, az Európai Unióban évente mégis a legsúlyosabb élelmiszer-eredetű betegségek közé tartozik.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







