A BudapestGO applikáció több funkciója karbantartás miatt 2026. március 18-án este 10-től másnap reggel 7-ig nem lesz használható.
Naponta 3700 ember halálát okozzák közúti balesetek szerte a világon, célként az áldozatok számának tíz éven belül a felére csökkentése szerepel a Stockholmi Nyilatkozatban, amelyet nemzetközi konferencián fogadtak el a svéd fővárosban.
A közúti közlekedés biztonságával foglalkozó, csütörtökön véget ért értekezleten 140 ország képviseltette magát - írja az Infostart. Magyarországot Horváth Ildikó, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyi államtitkára képviselte. Elmondta, hogy legfőképp a technológiai fejlődés ad reményt a javulásra, egyebek közt intelligens utak építése, a járművek még biztonságosabbá fejlesztése, a töréstesztek tökéletesítése.
Horváth Ildikó a konferencia után ellátogatott a stockholmi székhelyű Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központba (ECDC) és elbeszélgetett annak vezetőivel, akik egyebek között tájékoztatták arról, hogy miként készültek fel a Kínából indult koronavírus-járvány ellen. Szó esett annak mérlegeléséről, hogy ez a vírus egyszeri megjelenésű lesz-e, vagy szezonálisan visszatérővé válik, mint az influenza. A svéd szakemberek hangsúlyozták, hogy Európának pillanatnyilag a jelenlegi "saját" járványával kell elsősorban törődnie, a "szokásos" influenzával, amely még nem tetőzött.
Horváth Ildikó megtekintette Stockholm sürgősségi ellátásának központját, amelynek kibővítésénél az egyik legfőbb szempont az idő volt, nevezetesen, hogy életveszélyben lévő beteg minél előbb jusson a megfelelő vizsgálathoz, kezeléshez. Elmondása szerint a tapasztaltak mintaként szolgálhatnak a hazai betegellátás fejlesztésben.
Láthatatlan gyilkos lapul sok magyar hűtőjében: ez a baktérium ott is szaporodik, ahol más elpusztul
Bár a liszteriózis viszonylag ritka fertőzés, az Európai Unióban évente mégis a legsúlyosabb élelmiszer-eredetű betegségek közé tartozik.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







