Északnyugat felől fokozatosan beborul az ég, a Dunántúlon és a középső országrészben már a délelőtt folyamán megvastagszik a felhőzet, és helyenként gyenge eső, zápor is...
Minimális eddig a koronavírus miatti útlemondások száma ami az utazási irodákhoz érkezett, az érdeklődők inkább telefonon kérnek felvilágosítást a járvány miatti intézkedésekről - mondta Molnár Judit, a Magyar Utazási Irodák Szövetségének (MUISZ) elnöke.
Az irodák az olasz fejleményeket követően igyekeznek minél rugalmasabban alkalmazkodni a helyzethez. Amennyiben szükséges, alternatív útvonalakon biztosítják az utazásokat, illetve mindent megtesznek annak érdekében, hogy a szolgáltatók elfogadják adott esetben az átfoglalási kéréseket.
Az országos tisztifőorvos hétfői közlése szerint mérik az új koronavírus olaszországi terjedése miatt az onnan közvetlenül érkező utasok testhőmérsékletét a budapesti és a debreceni repülőtéren.
A koronavírus-járvány december közepén indult Kínából. A hivatalosan COVID-19 névvel jelölt vírusfertőzés már több mint hetvenezer embert megfertőzött szerte a világban, több mint kétezren pedig meghaltak a kórban. A megbetegedések és halálozások túlnyomó többsége továbbra is a kínai Hupej tartományban történt. Több országban, Kuvaitban, Bahreinben és Afganisztánban is megjelent a kínai Vuhanból indult koronavírus, Olaszországban a múlt hétvégén robbanásszerűen megugrott a megbetegedések száma.
Láthatatlan gyilkos lapul sok magyar hűtőjében: ez a baktérium ott is szaporodik, ahol más elpusztul
Bár a liszteriózis viszonylag ritka fertőzés, az Európai Unióban évente mégis a legsúlyosabb élelmiszer-eredetű betegségek közé tartozik.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







