2025-ben valamivel több mint 81 ezer kárbejelentés érkezett, ami csökkenésről árulkodik az előző évekhez képest.
Giuseppe Conte miniszterelnök hétfőn bejelentette: keddtől egész Olaszországot úgy zárják le, mint a járvány egyik gócpontjának tartott északolasz Lombardia tartományt. A római magyar nagykövetség arra kéri a kint tartózkodó magyarokat, hogy a lehető leghamarabb hagyják el az országot.
Conte szerint a döntésre azért volt szükség, hogy megvédjék Olaszország polgárait, és szerinte most a legjobb döntés otthon maradni. A miniszterelnök az MTI szerint elmondta, hogy az utcára ki lehet menni, de kerülni kell a csoportos találkozókat. A tömegközlekedés továbbra is működik, de városát csak az hagyhatja el munkavégzés kapcsán vagy egészségügyi okból, aki erre engedélyt kap.
"Tudom, hogy nehéz megváltoztatni a mindennapi életünket, de azonnal cselekedni kell, a fertőzöttek számának jelentős növekedése miatt" - mondta a miniszterelnök. A határozat hatvanmillió ember életét befolyásolja. Tilos lesz minden nyilvános esemény, bezárnak a mozik, konditermek, diszkók, el kell halasztani a temetéseket, esküvőket, és elmarad minden sportrendezvény.
Római magyar nagykövetség: Aki teheti, hagyja el Olaszországot
A lehető leghamarabb hagyják el az országot - kéri a Facebookra kitett közleményében az Olaszországban tartózkodó magyarokat a római magyar nagykövetség. A konzulátus a hazajutás megszervezésében nem tud segíteni a magyaroknak, derül ki a közleményből. Felhívják továbbá a figyelmet, hogy ellenőrzésekre bárhol lehet számítani, de azt, aki hazafele utazik, továbbengedik.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







