Egy évtized után játszik újra hazánkban a Placebo, az apropót a 30 éves turnéjuk adja.
Nem csak Olaszorszég, de már románia és Csehország is úgy döntött, a koronavírus további terjedésének elkerülése érdekében bezárja az iskolákat ideiglenesen. De vajon hatékony lehet ez a drasztikus lépés?
Nem csak Olaszországban, de immár Romániában és szerdától kezdve Csehországban is meghatározatlan időre felfüggesztik az oktatást az általános- és középiskolákban.
Egy friss tanulmány azt vizsgálja, mit érnek járvány idején az iskolabezárások, vagy éppen a tömegközlekedést korlátozó intézkedések. A Bocconi Egyetem kutatója Franciaország 27 évnyi járványügyi adatait elemezte, hogy megmérje a szokásos tanévközi iskolai szünetek és a közlekedési sztrájkok hatását háromféle vírus terjedésére - számol be az Index.
A tanulmány azt vizsgálja, hogy egy-egy átlagosan 1-2 hetes tanítási szünet, illetve átlagosan 12 napos vasúti sztrájk közben és után hogyan változott ezen vírusfertőzések gyakorisága. Az iskolai szünetek az influenzaszerű megbetegedések előfordulását a gyerekek között kb. egyharmadával csökkentik a szünetet követő hetekben.
A hatás meglehetősen tartós, még négy hét után is jelentkezik, amikor az iskola pedig már újrakezdődött. A felnőttek körében is csökkennek az influenzaszerű megbetegedések 20-25 százalékkal, hiszen kevésbé kapják el a gyerekektől. Az idősek körében a csökkenés kisebb és lassabb, de az iskolai szünet kezdeti utáni harmadik hétre náluk is eléri a 20 százalékot.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A szerző szerint a koronavírus esetében, mivel legalább egy nagyságrenddel halálosabb a szokásos influenzánál, már egyértelműen megéri ilyen drasztikus intézkedéseket hozni.
Láthatatlan gyilkos lapul sok magyar hűtőjében: ez a baktérium ott is szaporodik, ahol más elpusztul
Bár a liszteriózis viszonylag ritka fertőzés, az Európai Unióban évente mégis a legsúlyosabb élelmiszer-eredetű betegségek közé tartozik.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







