1 °C Budapest

Így vágja tönkre a kocsidat a kijárási korlátozás: mutatjuk, hogy előzd meg a bajt

2020. március 28. 06:00

Most, hogy a magyarok nagy része otthon marad, és csak a legszükségesebb esetben mozdul ki, a hazai autópark jelentős hányada is a parkolókban, kertekben, garázsokban pihen. Ez odáig rendben is van, hogy legalább üzemanyagra nem kell költeni, de a gépjárműveknek akár árthat is, ha rikán használja őket az ember. Alább a Pénzcentrum összeszedte, mire kell figyelni, hogy ne menjen gallyra az autód, ameddig tart a vészhelyzet.

Már az éjféltől életbe lépett kijárási korlátozások előtt is rengetegen maradtak otthonaikban a koronavírus-járvány miatt, és csak a legszükségesebb esetben mozdultak ki. A budapesti autóforgalom például drasztikusan lecsökkent, csak azok ültek autóba, akiknek nagyon muszáj volt. Ebből egyenesen következik az, hogy több százezer magyar gépjármű már jó ideje a parkolóban, kertben, garázsban áll. Ha minden így marad - márpedig a koronavírus-járvány még nem is tetőzött Magyarországon -, akkor még jópár hétig, hónapig ez lesz. Azonban van pár dolog, amire oda kell figyelni, ha keveset használod az autódat - a Pénzcentrum alább összeszedte, mire kell odafigyelni.

Egyes autóknál különösképp figyelni kell

Szakmailag a járművek hosszabb idejű tárolása nem okoz különösebb problémát, de a több hetes állásidő a tüzelőanyagok állapotának romlását eredményezheti, melyre vannak megfelelő állagmegóvó szerek, adalékok - foglalt állást a Pénzcentrum megkeresésére az Autószerelők Országok Egyesülete.

A kijárási korlátozásokkor inkább azoknak érdemes figyelni, akiknek hibrid vagy elektromos autójuk van: náluk az akkumulátorok merülése jelenthet problémát. A nagyfeszültségű akkumulátorok önkisülési hajlandósága, illetve a kisfeszültségű akkumulátor lemerülése indíthatósági problémát eredményezhet.

Javasoljuk a heti egy alkalommal való beindítását az autónak, ha van lehetőség akkor egy rövid utat megtenni a járművel. Aki teheti az elektromos és Plug-in hibrid járműveket heti 1-2 alkalommal lassú töltéssel töltse fel, hogy biztosan elérhető legyen szükség esetén

- írták az egyesülettől.

Javasolják, hogy a műszaki vizsgát ne halasszák el azok az ügyfelek, akiknek ez most esedékes. A műszaki vizsgáztatás a legtöbb helyen problémamentesen és kellő elővigyázatossággal üzemel.

Sok autótulajdonos megfeledkezik arról, hogy a KRESZ előírásai szerint ő felel gépjárműve műszaki állapotáért, egy esetleges baleset esetén a lejárt műszaki vizsga érvényesség sok kérdést vet fel a biztosítási ügyintézés során is

- hívták fel a figyelmet.

Ezeket azért csekkold

Bár az egyesület szerint komolyabb problémát nem okozhat az autóban a hosszú állás, azért néhány dolgot érdemes megtenni a biztonság kedvéért. Ügyelni kell például az akksi töltöttségére az autószerelő szerint:

JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Ritka használat mellett az autó készenléti áramfelvétele azért merítheti az akkut: ha sokáig nem mész sehova, akkor néha azért érdemes ellenőrizni az akksi állapotát. Elég kellemetlen, ha nem indul az autó, amikor kéne. Ennek legegyszerűbb módja, ha gyújtást adsz: ha csak hosszas próbálkozás után indul be a motor, a kontrollámpák fényei halványodnak, vagy a világítás gyengélkedik, biztos merülőben van az akksi. Ilyenkor rá kell tölteni

- magyarázta Hidvégi Géza. A szaki szerint az olajat is érdemes lehet a hosszabb állás, ritkább használat előtt lecserélni, mert a régi olaj sok égési mellékterméket és egyéb szennyeződést szedhet össze, ami a kényszerszünet során lerakódik a rendszerben, "az pedig komoly és drága hibákhoz is vezethet".

Erre azért is lehet szükség, mert a kenési körbe akarva-akaratlanul víz is juthat (kicsapódó pára formájában), és ha ritkán, vagy keveset jár a gépjármű, akkor a motor sem éri el az üzemi hőmérsékletet, a víz nem tud elforrni a rendszerből, ami károkat okozhat a nagy állásban

- tette hozzá a szerelő. Ha olajat nem is cserélsz, a fentebb felsorolt problémák nagy eséllyel megelőzhetőek azzal, ha egy-két hetente egyszer mész egy nagy kört az autóval - a szakember szerint legalább 30-50 kilométert, ameddig be nem melegszik rendesen -, mert így az akku is tud tölteni és a kenési rendszer is forog. Ha van klíma az autóban, azt is be kell ilyenkor nyomni, és a szellőzőventilátort is érdemes megjáratni max sebességen, hogy leszáradjon a klíma hőcserélője.

Ahogy az egyesület is kiemelte, úgy a szaki szerint is fontos, hogy mennyi, és milyen üzemanyaggal teszed le az autót:

Ezt az új E10-es benzint például nem érdemes 30 napnál tovább tárolni: ugye ebben több a bioetanol, ami megköti a levegő nedvességtartalmát, a víz az üzemanyag aljára kerül. Szerintem nem kell sokáig ragozni, hogy ez miért baj...

Hidvégi Géza szerint tehát, ha huzamosabb ideig keveset jársz az autóddal, ne hagyj benne E10-es benzint,

hanem a lehető legkisebb etanoltartalmú üzemanyaggal kell feltankolni - ezek általában a kúthálózatok prémiumtermékei.

Emellett a szakember kiemelte azt is, hogy ha mód van rá, ne húzd be a kéziféket, ha hosszabb időre leparkolod az autót, inkább hagyd sebességben. "Leegyszerűsítve: a kézifék is hajlamos beragadni a sok állásban, aztán se előre, se hátra..." - mondta.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 4. szerda
Ráhel, Csenge
6. hét
Február 4.
Rákellenes világnap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?