Szerdán a befektetői hangulat kedvezőtlen volt, a tőzsdei folyamatokat továbbra is az iráni konfliktus mozgatja.
Egyre merészebb becslések látnak napvilágot a globális GDP alakulásáról, a visszaesés mértékét a koronavírus-járvány időbeli lefutása és a gazdasági szereplők viselkedése határozza majd meg. Az év egészére két számjegyű mínusz várható. Rövid távon az árak csökkenése, hosszabb távon pedig az emelkedés valószínű, mindebből a részvénypiacok húzhatnak hasznot.
Az első negyedév végén gyakorlatilag biztosra vehető, hogy ez az év nagyon rosszul alakul a világgazdaság számára, pusztán annyi a kérdés, hogy a GDP-csökkenés milyen mértékű lesz. A múlt héten már egy amerikai statisztika jól mutatta, milyen hanyatlás jöhet: az Egyesült Államokban az egyik legfontosabb makrogazdasági - ezen belül munkaerőpiaci - adat szerint az új munkanélkülisegély-kérelmek száma 3 millió fölé nőtt, ez többszöröse a korábbi időszakban megszokott 200 ezres heti átlagnak.
- értékelte a koronavírus-járvány miatt kialakult gazdasági helyzetet Kovács Mátyás, a K&H Alapkezelő szenior portfóliómenedzsere.
Mikor és hogyan, mennyi lesz a végeredmény?
Világszerte néhány ágazat kivételével minden szektort érintenek a leállások, ezért nagyon jelentős lesz a járvány gazdaságra gyakorolt hatása. "2020 első negyedévében a fejlett gazdaságok januári és a februári teljesítménye még rendben volt, márciusban azonban drasztikus visszaesés volt jellemző a gazdasági kibocsátásban. A második negyedévnek tetszhalott állapotban vágnak neki a különböző országok és a világgazdaság, az első negyedévhez képest sokkal masszívabb lassulás lesz, sőt, elérkezik a technikai recesszió, azaz két egymást követő negyedévben is negatív lesz a GDP-eredmény" - véli a szakember.
- tette hozzá a portfóliómenedzser.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Inflációs ellentét
A gazdasági hanyatlás ellensúlyozása érdekében a jegybanki és költségvetési oldalról ömlik majd a pénz a gazdaságokba, minden korábbinál nagyobb mértékben. Ez pedig előbb vagy utóbbi felpörgeti az inflációt, de erre inkább hosszabb távon lehet számítani. Rövid távon erősebb lesz a deflációs hatás, azaz az árak csökkenése valószínűsíthető.
Kovács Mátyás arra számít, hogy a befektetések területén a magasabb inflációs környezet hosszabb távon inkább a részvénypiacoknak kedvez, mivel a vállalatok emelkedő infláció mellett is újraárazhatják termékeiket. Közben a kötvénypiacok kilátása hosszú távon kevésbé kedvező a befektetők reálhozam-elvárása miatt. A részvénypiaci vásárlásokkal rövid távon még érdemes óvatosan bánni, a további markáns tőzsdei visszaeséseket viszont érdemes lehet kihasználni a hosszabb távú magasabb hozam elérésének reményében.
Láthatatlan gyilkos lapul sok magyar hűtőjében: ez a baktérium ott is szaporodik, ahol más elpusztul
Bár a liszteriózis viszonylag ritka fertőzés, az Európai Unióban évente mégis a legsúlyosabb élelmiszer-eredetű betegségek közé tartozik.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







