A MABISZ elnöke szerint a biztosítási díjak növekedése elkerülhetetlen, melyben a digitalizáció és az adóváltozások is szerepet játszanak.
A tömeges megbetegedés nehezen elkerülhető Magyarországon, és noha napról napra nőt a fertőzöttek száma, még mindig a csoportos megbetegedések fázisában vagyunk - közölte kérdésre válaszolva az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs pénteki online sajtótájékoztatóján.
Müller Cecília azt mondta, továbbra is kerülni kell a vírus átadásának lehetőségét, ezért maradjunk otthon és vigyázzunk a sérülékeny csoportokra. Még mindig a járványgörbe ellaposítása a cél, ami ugyan "időben meghosszabbítja" a járványt, azonban jobb az egészségügynek, mert nem egyszerre jelenik meg sok beteg a rendszerben. Ebben segít a lakosság fegyelmezett magatartása, a szabályok és ajánlások betartása - tette hozzá.
Nem indokolt elhalasztani a gyerekek életkorhoz kötött kötelező védőoltásait, azokat a házi gyermekorvos tanácsadási időben, időpontot egyeztetve adja be. Az iskolai oltásokkal kapcsolatban elmondta, ezek most értelemszerűen eltolódnak a járvány utáni időszakra, de ezeket a védőoltásokat is megkapják majd a gyerekek. Jelezte, a védőnői ellátást is úgy alakították át, hogy a minimálisra csökkentsék a személyes találkozások számát.
Néhány tévhitet eloszlatva Müller Cecília elmondta: sem a kézszárítógép, sem az UV-lámpa, sem a testre szórt alkoholos/klóros permet nem előzi meg a vírusfertőzést. Hangsúlyozta, a meleg vizes, szappanos kézmosás, kézszárítás fontos, de maga a kézszárítógép nem pusztítja el a vírust. Az UV-lámpa a bőrt nagyon igénybe veszi, ezeket inkább tárgyak, felületek megvilágítására kell használni. Az alkoholos/klóros testpermet a szervezetbe bejutott vírussal szemben nem hatékony, ugyanakkor a nyálkahártyát, bőrt irritálja, károsíthatja - mondta.
A szakember megismételte, nincs védőoltás a koronavírussal szemben, azonban több kutatócsoport dolgozik ennek kifejlesztésén. Jelezte azt is, hogy az antibiotikumok sem hatékonyak a koronavírus-megbetegedéssel szemben, de az orvos alkalmazhat ilyen készítményt, megelőzve a bakteriális felülfertőződést. Arra a kérdésre, hogy a koronavírus-fertőzés okozta betegségből felépülteknek szükségük van-e valamilyen további óvintézkedésre, az országos tisztifőorvos nemmel felelt. Az azonban egyéni, hogy kinél mennyi ellenanyag termelődött a vírussal szemben, és további kutatások témája, hogy ez mennyi ideig véd egy újabb megbetegedéstől.
Jelezte azt is, hogy annak, aki külföldről érkezik - így a napokban az Egyesült Államokból - két hétre karanténba kell vonulnia. Ez alól azok kivételek, akik külföldön letöltötték a betegség lappangási idejének számító 14 napot, és hatósági igazolásuk van arról, hogy labortesztjük negatív.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Müller Cecília azzal kapcsolatban, hogy a gyerekeknek adható pneumococcus ellen használt egyik védőoltás nehezen beszerezhető, azt mondta, ezt az oltást már a jóval a járvány előtt a Nemzeti Népegészségügyi Központ beszerezte, így az oltóanyag biztosított. Beszélt arról is, hogy a fertőzöttekről közölt adatok lakóhely szerinti adatok, és elmondta azt is, hogy nincs az elhunytak között orvos, ápoló, rendőr.
Kérdésre válaszolva közölte: nem szükséges tesztelni az egész országot, hiszen ez nem lenne hatással a járvány terjedésére, a bevezetett óvintézkedések és szabályok szolgálják a járvány terjedésének lassítását. Azt mondta: azokban az esetekben, amelyekben felmerül a fertőződés gyanúja, elvégzik a laborvizsgálatot.
Ugyancsak kérdésre válaszolva elmondta azt is, hogy magyar betegeknél is alkalmaznak hidroxiklorokin hatóanyagú gyógyszert, amennyiben a kezelőorvos ezt indokoltnak tartja. Ezen hatóanyag koronavírusos betegeknél történő alkalmazásának tapasztalataira nem tért ki válaszában Müller Cecília.
Láthatatlan gyilkos lapul sok magyar hűtőjében: ez a baktérium ott is szaporodik, ahol más elpusztul
Bár a liszteriózis viszonylag ritka fertőzés, az Európai Unióban évente mégis a legsúlyosabb élelmiszer-eredetű betegségek közé tartozik.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







