10 °C Budapest

Megszólalt a magyar professzor: akár jól is kijöhetünk a járványból

2020. április 12. 10:30

A koronavírus megjelenésével az emberiség válaszút elé érkezett. A járvány ugyan ideiglenes, hatásai mégis tartósak lesznek. Az pedig csak rajtunk múlik, hogy a negatív vagy a pozitív következményeket erősítjük-e fel - mondta Prof. Dr. László Ervin, a Budapest Klub alapítója és elnöke.

Ugyanúgy, ahogyan a történelem során eddig megtapasztalt járványok, a koronavírus is bekerül majd a tankönyvekbe. A helyzet adott, de kaptunk egy lehetőséget, hogy válasszunk, merre tovább. A negatív változások is magukban hordozzák a fejlődés, a pozitív irányba való elmozdulás potenciálját. Ehhez pedig László Ervin szerint az első lépés a globális szintű tudatosítás, az önmagunkba nézés és a felismerés, hogy a Földünk ajándék, amivel eddig nem annak megfelelően bántunk.

Egy elágazás kellős közepén állunk. A tudósok komplex dinamikus rendszerek - mint amilyen a Föld is - evolúciós pályájának hirtelen kettéágazását nevezik így. Jelenleg egy évek óta vitatott és előre jelzett globális rendszerváltozást élünk meg. Azt már megtanultuk, hogy ha a változás egyirányú, az visszafordíthatatlan. Ha azonban az iránya nincs előre meghatározva, benne van a választás lehetősége. Ez azt jelenti, hogy most lehetőségünk nyílt tudatosan és szándékosan formálni a sorsunkat. Ez lehet egy fényes jövő ígérete; egy új korszak, az értelem és virágzás korszaka

- mondta a filozófus, jövőkutató professzor.

Fontos tudatosítanunk, hogy a vírus megjelenése előtti világunkat már nem tudjuk visszaállítani. Ezt azonban nem problémának kell megélnünk, hanem egy esélynek, amit azért kaptunk, hogy helyrehozzuk a sok-sok évnyi pusztítást, amit a pénz, a hatalom és a felszínes örömök hajhászása közben okoztunk magunknak és a Földünknek egyaránt.

Kiemelte, a mostanáig ismert világunk destabilizálódott, az életünket eddig meghatározó társadalmi, gazdasági és kulturális rendszerek alapjaikban rendültek meg és alakulnak át. Ha a járvány által előidézett "szétesés" során nem változunk meg, a következő válságokkal szemben sem leszünk megfelelően felvértezve. Az általunk ez idáig létrehozott fenntarthatatlan folyamatok végzetes fordulópontot érhetnek el, így vagy fejlődünk ezen a bolygón, vagy elpusztulunk.

László Ervin szerint furcsa és látszólag paradox módon ugyan, de a járvány egy álruhába bújt áldás:

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Az általa indukált változások miatt az eddig elméleti szinten megtanult leckéket most végre kénytelenek leszünk átültetni a gyakorlatba. Általa vettük észre azt is, hogy egyetlen globális család vagyunk: egy olyan rendszer, amelyben mindenki függ a másiktól, és vagy együtt fejlődünk, vagy együtt épülünk le. Mind a bolygón lévő élet hálójának részesei vagyunk, egységként kell tehát cselekednünk.

Be kell látnunk, hogy nem "a mi embereink, a mi nemzetünk az első" - még csak nem is az emberiség az első - vélekedett. Az élet szférája az első, mivel az a Földön létezik és fejlődik. Ha ez a szféra ép és egészséges, mi is épek és egészségesek leszünk. Az élet a Földön egy közös harmonizáció rendszere, amelyet az empátia, a valahová tartozás és feltétlen szeretet érzése irányít. Ma ezt nem csak a vallási próféták és spirituális mesterek mondják nekünk; ezt mondják a két lábbal a földön járó kvantumfizikusok, kvantumbiológusok és transzperszonális pszichológusok is.

Jelenleg a technológiák formálják a világunkat. Biztosítanunk kell, hogy ezek biztonságosak legyenek, és a tényleges szükségleteinket szolgálják. Az alapoktól kezdődő változás monumentális feladat, végrehajtásában nem csak hatóságaink és intézményeink szűk racionalitására kell számítanunk. Az igazi iránymutatást nem felülről és kívülről kell várnunk, a legalsó szintektől kell elkezdenünk, belső indíttatásból.

A koronavírus megnyitotta számunkra a globális átalakulás lehetőségét. Most egy jobb világot hozhatunk létre, egy olyan világot, amely beteljesíti az emberi szellemiség erejét és potenciálját. Amikor a járvány alábbhagy és történelemmé válik, egy jobb világ létrehozása lesz az alapvető feladatunk. Ez a fontos és izgalmas és feladat pedig közös összefogást és éles szemléletmódváltást kíván - zárta a tudós.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Meghalt Jürgen Habermas

Kilencvenhat éves korában elhunyt Jürgen Habermas, a huszadik század második felének egyik legnagyobb hatású német filozófusa és szociológusa.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. március 17. kedd
Gertrúd
12. hét
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. március 17. 11:33