Hogyan próbálja az Európai Unió a magasan képzett, EU-n kívüli szakembereket Európába vonzani? Mely országok adják ki a legtöbb engedélyt, és mi a helyzet hazánkban?...
Már nem csak a kis- és közepes vállalatok vannak bajban Magyarországon, hanem a multinacionális vállalatok magyar leányai is: elindultak a leépítések.
A tőkeerős vállalatok korábban nagyrészt igyekeztek elkerülni a leépítéseket, bízva abban, hogy a magyar kormány Kurzarbeitje, illetve a többi intézkedése segít nekik a nehéz időkben. A bejelentett mentőcsomag azonban csalódást keltett, csak nagyon korlátozottan lehet igénybe venni a bérpótlást, nem nyújt kellő segítséget a cégeknek ahhoz, hogy megtartsák a munkaerőt. A multinacionális vállalatok hazai vezetői ezért nagyon nehéz helyzetben vannak, egyes cégek jelentős mértékű leépítéseket készítenek elő, illetve lépnek meg a napokban - számol be a Portfolio.
A multik leépítési szándékai alapján vélhetően nagyon komoly gondok vannak a magyar gazdaságban, hiszen azt jelzi, hogy a tőkeerős vállalatok a végkielégítéseket is vállalva elbocsátásokba kezdenek, kalkulálva azzal is, hogy a válság után akár komoly toborzási költségeik is keletkezhetnek. Mindezt azért kell meglépniük, mert egyik részük nem tudja igénybe venni a magyar kormány Kurzarbeit-programját, másik részük pedig túlzottan bonyolultnak és bürokratikusnak tartja. Vannak olyanok is, akik szerint az állam túlságosan kevés támogatást nyújt. Ahogy az egyik vállalatvezető fogalmazott: mire minden adminisztrációval elkészülnének és megítélnék a támogatást (ha megítélnék), addigra vége lenne a válságnak, ráadásul a 75 ezer forintos plafon nagyon alacsony; illetve a munkáltatónak enyhíteni kellene azon terhén, hogy 100%-ot fizessen a dolgozónak, mert erre sokan képtelenek.
A Portfolio értesülése szerint mindezek miatt a kormány hétfőn felülvizsgálja a bejelentett válságkezelő programot.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Láthatatlan gyilkos lapul sok magyar hűtőjében: ez a baktérium ott is szaporodik, ahol más elpusztul
Bár a liszteriózis viszonylag ritka fertőzés, az Európai Unióban évente mégis a legsúlyosabb élelmiszer-eredetű betegségek közé tartozik.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







