A MABISZ elnöke szerint a biztosítási díjak növekedése elkerülhetetlen, melyben a digitalizáció és az adóváltozások is szerepet játszanak.
Gyógyultak antitestjeinek felhasználásával megakadályozható a betegség, illetve csökkenthető a lefolyás erőssége - mondta a koronavírus-kutató akciócsoport vezetője a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Jakab Ferenc hozzátette: ez egyik ezzel foglalkozó kutatócsoport a terápiás célú kipróbálás fázisába ért, és már vérvételre keresnek donorokat. Nagyon fontos, hogy a donációra alkalmas készítmény megfelelő mennyiségű antitestet tartalmazzon - hangsúlyozta, megjegyezve, hogy a kutatásokból úgy tűnik, az antitestek termelődésének mértéke nagyban függ a betegek tüneteinek súlyosságától.
Az újrafertőződésre két magyarázatot lát: egyes esetekben hibás eredményeket hoztak a tesztek, illetve a betegség súlyosságától függően néhány esetben nem alakultak ki az antitestek. Az eddigi tapasztalatok alapján 1-3 évig védettek lesznek a fertőzöttek - mondta Jakab Ferenc.
Láthatatlan gyilkos lapul sok magyar hűtőjében: ez a baktérium ott is szaporodik, ahol más elpusztul
Bár a liszteriózis viszonylag ritka fertőzés, az Európai Unióban évente mégis a legsúlyosabb élelmiszer-eredetű betegségek közé tartozik.
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







