Csütörtökön többnyire nyugodt, kora tavaszias idő várható Magyarországon.
A járványügyi veszélyhelyzet kihirdetése óta a fenntartó Fővárosi Önkormányzat, és BKV is mindent megtesz annak érdekében, hogy a közösségi közlekedésben résztvevőket, az utasokat és a Társaság munkatársait megvédje az esetleges fertőzéstől, fertőződéstől.
A csütörtökön napon megjelent fővárosi rendelet alapján április 27-étől, hétfőtől többek között kötelező lesz maszkot, illetve arcot eltakaró kendőt vagy sálat viselni a közösségi közlekedés járművein, azaz a BKV járatain is. Ez azonban nem vonatkozik a 6 éven aluli utasokra, és azokra, akik olyan betegségben szenvednek, ami ezt vagy fizikailag megakadályozza, vagy - az asztmájuk illetve egyéb betegségük miatt - a maszkviseléstől nehezebben lélegeznének, azaz romlana az állapotuk.
A járművezetők számára sem kötelező a maszk viselése addig, ameddig a másoktól való kétméteres távolság megtartása biztosított, tehát az "elsőajtós" kordonnal elzárt, zárt területen, illetve akkor, ha a vezetőfülkében tartózkodnak.
Abban az esetben viszont a járművezetőnek is kötelezően maszkot kell viselni, amikor bármilyen okból az utasok közé megy, vagy a megállóban kilép a zárt vezetőfülkéből.
A BKV minden ágazatára továbbra is érvényes a szigorú takarítási normák betartása, a napi szintű vegyszeres fertőtlenítés, amely során naponta - a napi takarítási technológiához kapcsolódóan - sor kerül az utasokkal érintkező felületek, valamint a járművezetői fülke fertőtlenítésére. Minden nap fertőtlenítik a kapaszkodókat, az ülések és támlák műanyag peremeit, és felületeit, a nyomógombokat és környezetüket, az ajtókat, a vezetőfülke valamennyi kezelőszervét, az üléseket.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
"A járványügyi vészhelyzet kezdete óta hozunk utasaink és dolgozóink védelmét szolgáló intézkedéseket: szünetel az elsőajtós felszállás, kordonnal választottuk el járművezetőinket, folyamatosan védőfelszerelést biztosítottunk dolgozóinknak és home office-ból látják el feladataikat azok, akik számára ez megoldható. Továbbra is arra törekszünk, hogy miden eszközzel megelőzzük, vagy legalább lassítsuk a járvány terjedését, miközben munkánkkal hozzájáruljunk a város működéséhez" - áll a BKV közleményében.
Láthatatlan gyilkos lapul sok magyar hűtőjében: ez a baktérium ott is szaporodik, ahol más elpusztul
Bár a liszteriózis viszonylag ritka fertőzés, az Európai Unióban évente mégis a legsúlyosabb élelmiszer-eredetű betegségek közé tartozik.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







