A készpénzállomány 2025-ben ismét növekedésnek indult Magyarországon, 4,6%-kal emelkedve az előző évhez képest.
Kristalina Georgieva IMF-elnök szerint még jövőre sem fog teljesen talpra állni a világgazdaság abból a sokkból, amit a koronavírus okozott - számol be a hírről a Reuters.
Az IMF elnöke szerint a várthoz képest több időre lesz szüksége a világgazdaságnak ahhoz, hogy teljesen levetkőzze magáról a koronavírus hatását. Kristalina Georgieva elmondta, hogy a valutaalap valószínűleg rontani fogja az idei évre várt 3%-os GDP-visszaesést, és jövőre sem valószínű, hogy az eredetileg várt 5,8%-os növekedés megvalósulna.
A Reutersnek adott interjúban beszélt arról, hogy a világból érkező gazdasági adatok rosszabbak a vártnál, ez pedig azt jelenti, hogy több időre lesz szüksége a világnak, hogy teljesen talpra álljon a koronavírusból.
Áprilisban az IMF még azzal számolt, hogy a koronavírus miatti leállások nagyobb gazdasági válságba taszítják majd a világot,mint az 1930-as világválság volt, de azóta az adatok még ennél is csúnyább képet festenek.
Az intézmény elnöke kitért arra is, hogy óvakodni kell a válság miatti protekcionizmus kialakulásától, és fent kell tartani a munka és kereskedelem kapcsán kialakult együttműködést.
Alig ismert nyugdíjkatasztrófa érik a fejlett világban: küszöbön az összeomlás, nehéz lesz elkerülni
Hol él a legtöbb 100 év feletti ember? Vajon miért Japán vezeti a rangsort? És hogyan alakul a várható élettartam Európában? Mutatjuk!








