Alig pár hónap alatt hatalmasat ugrott az érdeklődés: a pályázati pénz már most közel jár a teljes kerethez.
3678 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma, az aktív fertőzöttek száma pedig 1615 főre csökkent, közülük 44% budapesti. Elhunyt újabb 3 idős krónikus beteg, ezzel 476 főre emelkedett az elhunytak száma: a koronavírus halálos áldozatai közül 61% fővárosi lakos volt. 1587-en pedig már gyógyultan távoztak a kórházból, 48%-uk budapesti.
A koronavirus.gov.hu ma is közzétette az igazoltan covid-19 fertőzött esetek számát megyénként. Ebből az látszik, hogy még mindig a fővárosban a legnagyobb az esetszám, de Fejér megyében és Zalában is emelkedik - lakosságszámot tekintve hasonlóan rossz a helyzet. Jelen állás szerint már Komárom-Esztergomban is több arányaiban, tehát a lakosok számához viszonyítva a fertőzött, mint Pest megye területén.

A regisztrált fertőzöttek száma Békésben, Hevesben, Tolnában, Vas megyében, Bácsk-Kiskunban és Hajdú-Biharban még mindig 25 alatt van. Az észak-dunántúli megyékben egyre több a fertőzött, Vas és Veszprém tartja egyelőre magát. Az Alföldön egyedül Csongrádban ad okot nagyobb aggodalomra az esetszám.
Láthatatlan gyilkos lapul sok magyar hűtőjében: ez a baktérium ott is szaporodik, ahol más elpusztul
Bár a liszteriózis viszonylag ritka fertőzés, az Európai Unióban évente mégis a legsúlyosabb élelmiszer-eredetű betegségek közé tartozik.
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







