A MABISZ elnöke szerint a biztosítási díjak növekedése elkerülhetetlen, melyben a digitalizáció és az adóváltozások is szerepet játszanak.
Az idén márciusban tudományos konzorcium alakult, amelynek feladata, hogy megvizsgálja a koronavírus-fertőzésen átesett, így a vírussal szemben hatékony immunválasszal rendelkező betegek vérplazmáját, továbbá ennek esetleges felhasználását terápiás célból. Az eddigi tapasztalatok szerint Sikeresek a vérplazmás kezelések a László Kórházban. Sőt, a vérplazmán kívül további innovatív terápiák kísérleti kipróbálására is sor kerül.
Az Országos Hematológiai és Immunológiai Intézet (OHII) Magyarországon elsőként látott hozzá a súlyos állapotú új koronavírussal fertőzött betegek innovatív kezeléséhez. Az Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet által indított CONTRAST klinikai vizsgálatba eddig közel 50 beteget vontak be.
Az új koronavírus innovatív kezelése több vizsgálati karon, többféle módon történik. A kezelések közül kiemelést érdemel a gyógyult betegek vérplazmájával való kezelés, illetve a súlyos betegek úgynevezett citokinviharának a kezelése interleukin-6 ellenes immunterápiával. A vérplazmával és az egyéb innovatív terápiákkal történő kezelés rendkívüli bíztató, illetve pozitív eredményeket hozott.
Folyamatosan történik a plazma donoroktól való anyaggyűjtés, illetve elkezdődött az ipari frakcionált immunglobulin gyűjtés is. A vérplazma készlet jelenleg bármilyen vércsoportú beteg kezelésére alkalmas. Az interleukin-6 ellenes kezelések rendkívül eredményesek és sok beteg életének megmentésére szolgáltak.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







