A félrediagnosztizálás miatt a felépülés elhúzódik, és hónapokkal később sem teljes az állapota, de még nem adta fel.
Bár kellemetlen, értik a vendégek, miért kell az étteremben is maszkot húzni. Többen mégis bezártak, de nem csak a forgalom visszaesése, hanem a szabályokat nem követő vendégek miatt. Máshol kreatív megoldásokkal próbálnak túlélni.
Bár az eddiginél nagyobb forgalomcsökkenésre számítanak a Balatonnál, a többség egyelőre nem zár be. A vendégeknek ugyanakkor zavarja a komfortérzetét a maszkviselés, sokak szerint inkább máshol kellett volna kötelezővé tenni.
- nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Vágó Péter, a Kereskedők és Vendéglátó Vállalkozók Országos Érdekképviseleti Szövetségének (Kisosz) veszprémi elnöke. Mint elmondta: a szigorítást értik a vásárlók, de hátrányos lehet ismerkedés, üzleti találkozások szempontjából. Vannak olyanok is, akik nem a csökkenő forgalom, hanem a látogatók maszkviselési fegyelmének hiánya miatti rendszeres konfliktusok miatt húzza le a rolót. Máshol ezt a bejáratnál becsületkasszás maszkosztással oldják meg.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







