Jelenleg sem gyógyszer, sem vakcina nem áll rendelkezésre a vírusfertőzés ellen.
Márciusban félmillió adag kínai vakcina érkezik - jelentette be Szijjártó Péter.
500 ezer kínai vakcina érkezik Magyarországra márciusban - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter pénteken közösségi oldalán, miután telefonon tárgyalt Wang Wentao kínai kereskedelmi miniszterrel. Eddig 550 ezer adag érkezett.
Szijjártó Péter azt is írta: miközben a világkereskedelem tavaly több mint 9 százalékkal esett vissza, a magyar-kínai kereskedelmi forgalom 20 százalékkal növekedett.
Fotó: MTI/Rosta Tibor
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







