A közel-keleti háború súlyosan megzavarta a gyógyszeripari logisztikát is.
Ingyenessé teszi covid-vakcina várólistáját a Nemzetközi Oltóközpont. A Pénzcentrumnak is megküldött tájékoztatás szerint a cég a változó jogi környezethez igazodva visszautalja a teljes befizetett összeget minden érintettnek, ugyanakkor továbbra is mindent megtesz azért, hogy oltással segítse a koronavírus-járvány elleni védekezést.
A cég kezdeményezése 2020 augusztusában született, az időközben változó jogi környezetre hivatkozva, most azonban eddigi formájában megszüntetik az előregisztrációt. Egy héten belül minden érdeklődőnek visszafizetik az előfoglalás díját, és a továbbiakban efféle anyagi ösztönzők nélkül kezelik a várólistát, amit egyben lezárnak, tehát nem bővítenek tovább.
- fogalmazott Kámány Roland, a Nemzetközi Oltóközpont Kft. ügyvezetője.
Láthatatlan gyilkos lapul sok magyar hűtőjében: ez a baktérium ott is szaporodik, ahol más elpusztul
Bár a liszteriózis viszonylag ritka fertőzés, az Európai Unióban évente mégis a legsúlyosabb élelmiszer-eredetű betegségek közé tartozik.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







