Az utóbbi időszakban a közösségi médiában és a nemzetközi pénzügyi sajtóban is egyre nagyobb figyelmet kap egy újfajta pénzügyi szemlélet.
A Patika Egészségpénztár lezárta a TEMPO beolvadási eljárását, amelynek eredményeképpen az egészségpénztár taglétszáma meghaladja a nyolcvanezer főt, a vagyona pedig több mint ötmilliárd forintra nőtt. A Patikapénztár célja, hogy innovatív szolgáltatásaival hatékonyan támogassa a hazai öngondosodás erősödését és fenntartható mederbe terelje a családok egészségcélú kiadásait.
Az elmúlt hónapok tárgyalásinak eredményeképpen március 31-én lezárult az az akvizíciós folyamat, amely során a TEMPO Egészségpénztár beolvadt a Patikapénztárba. Az eljárást a Magyar Nemzeti Bank (MNB) által a TEMPO élére 2021. január 29-én kirendelt felügyeleti biztos is segítette.
A beolvadást megelőzően részben sor került az MNB által a TEMPO számára korábban előírt, a pénztári vagyont érintő kötelezettségek végrehajtására. A pénztár többek között elszámolta az értékvesztést a birtokában lévő vállalati kötvények leértékelése után, s az abból eredő árfolyamveszteséget kimutatta a pénztártagok egyéni számláján.
A pénztári piac két, több mint húszéves múltra visszatekintő, független szereplőjének egyesülésével a TEMPO Egészségpénztár tagjainak tagsági jogviszonya 2021. április 1-től automatikusan a Patikapénztárban folytatódik. Ezzel a Patikapénztár megerősítette piaci pozícióját: a szektor negyedik legnagyobb szereplőjeként a bank- és biztosító független kassza taglétszáma meghaladja a nyolcvanezer főt, a vagyona több mint ötmilliárd forintra nőtt.
Az akvizíció célja, hogy a Patikapénztár az elkövetkező években tovább növelje súlyát az egészségcélú megtakarítási piacon, új, innovatív megoldásokkal szélesítse szolgáltatáspalettáját és informatikai fejlesztéseinek köszönhetően fokozza az ügyfélélményt, csökkentse szerződéses partnerei adminisztrációs terheit.
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Az egészségpénztári piac újabb koncentrálódásával 12 szereplőre szűkült az egészség- és önsegélyező pénztári szektor. A beolvadással elért növekedésnek köszönhetően a Patikapénztár a jövőben hatékonyabban tudja kiszolgálni a pénztár tagjait, és még többek számára teszi lehetővé, hogy egészségügyi magánköltéseik után hozzájussanak a 20%-os szja-visszatérítéshez mindössze egységesen 6%-os működési költség mellett.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







