Hiába erősödik a Covid jelenléte Magyarországon, az alacsony oltási hajlandóságra hivatkozva csökkentik az oltóanyag beszerzését.
A kimagasló magyar oltási eredmények ellenére sem szabad hátradőlni, nem szabad elveszteni a koronavírus elleni oltakozási kedvet - mondta a Semmelweis Egyetem rektora a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában.
Merkely Béla úgy fogalmazott, a lecsengő járvány nem jelenti azt, hogy a pandémia elmúlt, a harmadik hullám leszálló ágában is vannak figyelmeztető jelek. Példaként említette, hogy naponta nagyjából százan halnak meg a vírusfertőzés következtében.
Hangsúlyozta, a lakosság a média és a közösségi felületek hatására kivár az oltakozással, ami további megbetegedésekkel jár. A Semmelweis Egyetem rektora ezért mindenkinek azt javasolta, használja ki a lehetőséget, és igényeljen egyet a rendelkezésre álló vakcinák közül, mivel mindegyik ugyanolyan hatást vált ki.
Merkely Béla megismételte, ötmillió beoltott elérése után nem fordulhat rossz irányba a koronavírus-járvány. A rektor bátor és jó döntésnek nevezte, hogy Magyarország az Európai Unióban elsőként alkalmazta a kínai Sinopharm cég vakcináját, ami sokat tett hozzá ahhoz, hogy újrainduljon az élet Magyarországon.
Kiemelte, biztos volt benne, hogy csak idő kérdése, hogy az Egészségügyi Világszervezet (WHO) elismerje a Sinopharm-vakcina hatásosságát, amit szerinte hamarosan az európai és az amerikai gyógyszerügynökségek is megtesznek majd. Elmondta, a Semmelweis Egyetemen csaknem hatezer koronavírusos esetet kezeltek,
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
és egyszer-egyszer olyat is tapasztaltak, hogy valakinek két vakcinát követően kórházi ellátást igénylő megbetegedése lett, és ebben nem volt különbség az alkalmazott oltóanyagok között.
A Sinopharm vakcinája jól tolerálható, tehát kevés oltási reakciót fejt ki, emellett könnyen szállítható és hosszú ideig biztosítható például oltóbuszokon - jegyezte meg Merkely Béla.
Láthatatlan gyilkos lapul sok magyar hűtőjében: ez a baktérium ott is szaporodik, ahol más elpusztul
Bár a liszteriózis viszonylag ritka fertőzés, az Európai Unióban évente mégis a legsúlyosabb élelmiszer-eredetű betegségek közé tartozik.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







