A világszerte elterjedt, gyomorégés elleni gyógyszerek – különösen az omeprazol hatóanyagú készítmények – hosszú távú szedése súlyos egészségügyi kockázatokkal járhat.
Asztalra csapott a nyugdíjas szervezet: választható Pfizer-vakcinát, ingyenes tesztet várnak el
A NYUSZET immunológus szakértői szerint is a 60 éven felülieket az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) által jóváhagyott vakcinával kellett volna beoltani. Ennek ellenére sokan Sinopharmot kaptak, s többségük szervezetében a második oltás után sem mutattak ki védettséget a vizsgálatok - írja mai közleményében a nyugdíjas szervezet.
A Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsa (NYUSZET) közleményében ismertette álláspontját, miszerint azoknak a nyugdíjasoknak, akiket Sinopharmmal oltottak, és a megfelelő vizsgálatok nem mutatnak ki védettséget a szervezetükben, a kormánynak biztosítania kell egy második, ám ezúttal az EMA által jóváhagyott oltóanyagot. A nyugdíjas szervezet azt is elvárja, hogy a 60 évnél idősebbek ingyen végeztethessék el a védettségi tesztet. A közleményt az alábbiakban változtatás nélkül közöljük.
A nyugdíjasok ragaszkodnak a Pfizer vakcinához
"A magyar emberek hiába akarják, a magyar kormánynak mégsem kell a Pfizer vakcina, hiszen – mint ismert –, az Európai Unió 27 tagországából egyedül Magyarország nem kér többet az Unió közös beszerzéséből.
Mindez azért is érdekes, mert a tapasztalatok azt mutatják, hogy a Pfizer hatékonyabb (főleg az idősebb és betegebb korosztálynál) és olcsóbb, mint a Sinopharm oltóanyaga.
A különutasság óriási veszélyt rejt magában, mert egy újabb járványhullám megfékezését ez az intézkedés meg fogja nehezíteni.
A NYUSZET immunológus szakértői szerint is a 60 éven felülieket az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) által jóváhagyott vakcinával kellett volna beoltani. Ennek ellenére sokan Sinopharmot kaptak, s többségük szervezetében a második oltás után sem mutattak ki védettséget a vizsgálatok.
A rendelkezésre álló adatok alapján a WHO-nak is az a szakmai véleménye, hogy a 60 év felettieknél nem meggyőző a kínai vakcina hatásossága. A Sinopharmmal Kínában is csak 59 éves korig oltottak.
A kialakult helyzet vesztesei nyilvánvalóan azok, akik ma azért küzdenek, hogy a nem létező vagy alacsony védettségük miatt új, hatékony vakcinával oltsák be őket. Sok ezren – saját pénzükön – végeztettek teszteket, melyek arról árulkodnak, hogy az érintettek szervezete nem, vagy csak igen csekély mértékben termel ellenanyagot. Mindez félelmet gerjeszt az emberekben, mivel sokan úgy érzik, hogy a két oltás ellenére is áldozattá válhatnak.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A NYUSZET a szakértői véleményekre alapozva állítja: a Pfizer új oltóanyaga már védettséget fog nyújtani az újabb vírus variánsokkal szemben is. Ez a korszerű és olcsó védőoltás nem helyettesíthető egyelőre másikkal. Ráadásul egy magyar tudós szabadalmán alapul. A magyarországi védőoltási rend legnagyobb értéke az volt, hogy az állam eddig mindig a világon elérhető legjobb minőségű oltóanyagot biztosította. A polgároknak nem kellett dönteniük olyan kérdésekben, hogy melyiket kérik, mert a háziorvosoknál a legjobb volt elérhető. Ezért eddig ezek az oltóanyagok nem is kerültek gyógyszertári forgalomba, és igény sem volt erre. A jelenlegi kormány olyan döntésekre kényszeríti és kényszerítette már eddig is az időseket, amelyek eredményeként kevésbé csökkent a vírus elleni védettségük, mint a fiatalabb korosztályoknak, miközben éppen arról beszéltek, hogy elsősorban őket kell megvédeni. Ennek ellenére – és a szakemberek tanácsával szemben – mintegy 500 ezren kaptak bizonytalan hatású oltásokat olyankor, amikor az állam olcsóbban tudott volna hatékonyabb védelmet biztosítani.
A NYUSZET álláspontja szerint azoknak a nyugdíjasoknak, akiket Sinopharmmal oltottak, s a megfelelő vizsgálatok nem mutatnak ki védettséget a szervezetükben, a kormánynak biztosítania kell egy második, ám ezúttal az EMA által jóváhagyott oltóanyagot.
A nyugdíjas szervezet azt is elvárja, hogy a 60 évnél idősebbek ingyen végeztethessék el a védettségi tesztet.
A NYUSZET szerint egyébként, ha a kormány azt akarja – jogosan –, hogy a beoltottak száma tovább növekedjen, akkor biztosítania kell a Pfizer utánpótlást, mert az emberek ebben a vakcinában bíznak a legjobban.
Az életnél nincs fontosabb!" - írta közleményében a NYUSZET.
Láthatatlan gyilkos lapul sok magyar hűtőjében: ez a baktérium ott is szaporodik, ahol más elpusztul
Bár a liszteriózis viszonylag ritka fertőzés, az Európai Unióban évente mégis a legsúlyosabb élelmiszer-eredetű betegségek közé tartozik.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







