5 °C Budapest
A healthcare Worker hands in surgical gloves pulling COVID-19 vaccine liquid from vial to vaccinate a patient

Magyarországon is jöhet a negyedik oltás? Megszólalt a szakértő, Izrael már bevezette

2021. december 22. 08:35

Míg a világon zömével a harmadik oltás felvételénél tartanak, addig Izraelben elsőként vezetik be a koronavírus elleni negyedik oltást.

A kormányfői bejelentés alapján a 60 év felettiek, a legyengített immunrendszer miatt kevésbé védettek és az egészségügyi dolgozók kaphatják meg először a Pfizer-BioNTech negyedik adagját, legkorábban nágy hónappal a harmadik oltás után, írta az MTI.

Izrael elsőként vezette be a harmadik oltást is, Bennett szerint országa a negyedikkel továbbra is a járvány elleni védekezés élen járó országai között marad – ahogyan a Pfizer-BioNTech vakcinájára épülő oltás elsők közötti beindításával is ott volt. Igaz, az átoltottság már nem kiugró: legalább egy oltása 70 százaléknak, kettő oltása 64 százaléknak van. A lakosság fele már harmadik oltását is megkapta a 9,2 millió lakosú, Magyarország területének negyedével azonos országban, ahol már zajlik az 5 és 11 év közötti gyerekek oltása is.

A miniszterelnöki hivatal beszámolt arról, hogy a kormányfő utasította az egészségügyi tárcát és az oltásokat kezelő egészségbiztosítási pénztárakat: készüljenek fel a vakcina negyedik adagjának oltási kampányára.
A miniszterelnök nemrégiben megvédte az egészségügyi korlátozásokat, amelyek szerinte azért szükségesek, hogy a járvány ötödik hulláma miatt ne legyen szükség újabb bezárásokra, és felszólította a lakosokat, hogy távmunkában dolgozzanak és oltassák be gyermekeiket.

Keddig 1148 megerősített és "nagyon valószínűen" az omikron variánshoz köthető megbetegedést jelentettek Izraelben, a fertőzöttek több mint fele oltott ember volt - közölte az egészségügyi minisztérium.

Falus András immunológus az InfoRádióban tisztázta, melyik oltáshoz melyik a legjobb, valamint kiemelte, hogy a negyedik vakcinára idővel szükség lehet.

JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Mi, emberek jelentősen eltérünk egymástól, csak egy átlagot tudunk mondani a vakcinák hatásáról, de azt például tudjuk, hogy a harmadik oltás mindenkinek ajánlható, és mindenképpen szükséges is. Egyedi eltérések lehetnek, de a harmadik oltás után idővel szükségessé fog válni a negyedik oltás is

- figyelmeztetett Falus András.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 6. péntek
Dorottya, Dóra
6. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?