Kilencvenhat éves korában elhunyt Jürgen Habermas, a huszadik század második felének egyik legnagyobb hatású német filozófusa és szociológusa.
Egyre terjed az omikron új variánsa, a BA.2 néven ismert alváltozat Európa és Ázsia egyes részein már elkezdte kiszorítani a BA.1-et, vagyis az eredeti omikront.
Ma már világszerte a koronavírus rendkívül fertőzőnek tartott omikron nevű variánsa okozza szinte az összes megbetegedést. A változat BA.1 néven ismert a kutatók között, de ennek létezik egy alvariánsa is, a BA.2. A szakértők szerint ez a változat Európa és Ázsia egyes részein már elkezdte kiszorítani a BA.1-et.
A GISAID, vírusok követésével foglalkozó nyilvános adatbázisa szerint a BA.2 a Dániában előforduló esetek mintegy 82 százalékáért felelős, az Egyesült Királyságban 9, míg az Egyesült Államokban 8 százalékáért- írta a Reuters. A BA.1 és BA.2 mellett az Egészségügyi Világszervezet (WHO) két másik alváltozatot is nyomon követ: az egyik BA.1.1.529, a másik BA.3. Ezek a változatok is genetikailag szoros rokonságban állnak az eredeti omikronnal, ám olyan mutációkkal rendelkeznek, amelyek képesek megváltoztatni a vírusváltozatok viselkedését.
A BA.2 egyik érdekesebb tulajdonsága, hogy hiányzik belőle egy genetikai jellemző, emiatt pedig nehezebb felismerni, ezért a lopakodó név. A kutatók hangsúlyozták, hogy az alváltozat továbbra is kimutatható a PCR-tesztekkel, valamint a BA.2-vel való fertőzés jeleit a házi tesztkészletek is felismerik, azt ugyanakkor már nem tudják megmondani, hogy pontosan melyik változat okozta a fertőzöttséget. Egyes korai jelentések szerint a BA.2 még fertőzőbb lehet, mint az amúgy is rendkívül fertőző BA.1. Jó hír ugyanakkor, hogy a vakcinák ez ellen is védelmet nyújtanak. A Sputnik szerint a BA.2-t tavaly decemberben azonosították Indiában és Dél-Afrikában, mostanra pedig legalább 47 országban bukkant fel, és akár több mint 20 mutációval rendelkezhet.
Láthatatlan gyilkos lapul sok magyar hűtőjében: ez a baktérium ott is szaporodik, ahol más elpusztul
Bár a liszteriózis viszonylag ritka fertőzés, az Európai Unióban évente mégis a legsúlyosabb élelmiszer-eredetű betegségek közé tartozik.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







