Novák Hunor a kamu oltások miatt letartóztatott doktornőről: Az orvos maga sem hitte el, hogy a kötelező védőoltások feleslegesek.
Érdemes várni őszig a negyedik oltással, hiszen már látni, hogy a koronavírus melegebb időben visszahúzódik - mondta Jakab Ferenc. A Pécsi Tudományegyetem virológusa szerint már teljesen felesleges hullámokról beszélni, mert a covid valamilyen szinten beépült a felső légúti vírusfertőzéseink palettájába.
A kórházi ápoltak és a regisztrált fertőzöttek adatai alapján Jakab Ferenc úgy látja, leszálló ágba került a koronavírus-járvány - de ez egy várt dolog, hiszen a járvány szezonális, elsősorban ősszel és télen dominál, míg tavasszal és a nyári hónapokban lassabb terjedést mutat.
A Pécsi Tudományegyetem virológusa az InfoRádióban kifejtette: minden realitása megvan annak, hogy őszi-téli időszakban újabb járvány fog kibontakozni. Hozzátette, már teljesen felesleges hullámokról beszélni, mert a covid valamilyen szinten beépült a felső légúti vírusfertőzéseink palettájába, így évről évre számolni kell vele.
Az, hogy milyen variáns következik, vagy jön-e egyáltalán új, nem lehet megmondani
– emelte ki a virológus, hozzátéve: ez a kórokozó RNS-vírus lévén relatíve gyorsan mutálódik, tehát teljesen elképzelhető, hogy egy kevésbé átoltott területen mutálódik, és aztán Európát, így hazánkat is eléri. Emlékeztetett, a mostani egy szerencsés konstelláció, hiszen az omikron relatíve gyengébb klinikai tüneteket okoz, az átoltottság pedig relatíve magas, de ez változhat, jöhetnek másfajta variánsok.
A negyedik oltással szerinte érdemes várni: egyrészt mert nincsenek meggyőző tanulmányok abban a tekintetben, hogy mennyire hatékony, másfelől csökkenő tendencia látható, ezért érdemesebb lenne várni vele az őszi-téli időszakig.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Jakab Ferenc nyomatékosította: nincs ellene a negyedik oltásnak, sőt, nagyon jónak ítéli, főként az idősebb korosztálynál, az egészségügyi dolgozóknál, a vírusfertőzésnek jobban kitett személyeknél, valamint olyanok esetében, akik már régebben vették föl a harmadik oltást.
De ne most, hanem majd ősszel, télen, a következő járvány berobbanása előtt, hogy friss legyen az immunválaszunk, hogy meglegyen a magas szintű védettségünk
– fejtette ki.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







