Egy héttel korábban ez a szám 60 500 volt, vagyis jelentős emelkedés történt.
Kegyetlen koronavírus statisztika látott napvilágot: rengeteg fiatal magyar is áldozatul esett
Itthon a koronavírus halálozási statisztikáival kapcsolatban szinte minden alkalommal elhangzott, hogy többségében idős, krónikus betegek hunytak el. Ha viszont a többlethalálozást nézzük, akkor abból az derül ki: nem is a legöregebbek voltak a legnagyobb veszélyben a járvány alatt –írja a Népszava.
Tegnap mutatták be a Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont (KRTK) Közgazdaságtudományi Intézete (KTI) által készített Fehér Könyvet, mely a COVID-19 járvány társadalmi és gazdasági hatásairól elemzi. Ebből többek között az derül ki, hogy itthon regionális szinten óriási eltérések voltak a többlethalálozásban: a legtöbb megyében 4000–4500 körül volt az egymillióra jutó többlethalálozás, de Pest és Fejér megyében csak 2000–2500 volt ez a szám. Békésben és Szabolcs-Szatmár-Beregben megyében viszont 5500 volt ez az adat.
A tanulmánykötet azt emeli ki a korábbi kutatásokhoz képest, hogy nálunk kiugróan magas volt a többlethalálozás a fiatalabb korosztályok körében. Mivel a halálozási adatok vezetése és a tesztelési gyakorlat országonként változik, így a kutatók a többlethalálozási adatokat az elemzésük alapjául. Négy korcsoport adatainak az értékeléséből az derült ki, hogy nálunk arányosan sokkal többen haltak meg a fiatalabb korosztályokból a járvány alatt, mint a legveszélyeztetettebb idősek közül. Ettől még a 60–79 közöttieknél is sok volt a többlethalálozás: nálunk egymillió főre 8500 haláleset jutott ebben a korosztályban, míg máshol az EU-ban csak 2–3 ezer. Ráadásul a járvány alatt az egészségügy leterheltsége miatt visszaesett az egyéb betegek ellátása is, illetve az emberek a fertőzésveszély miatt ritkábban fordultak orvoshoz.
A kutatáshoz készült egy szociológiai felmérés is, ami arra mutatott rá, hogy az emberek közösségi kapcsolatait keményen megviselte a járvány utóbbi két éve, a lelki teherről nem is beszélve. Emellett a járvány miatt a munkájukat elvesztők körében sokan váltottak foglalkozást, illetve a távmunka valójában csak keveseknek, főként a diplomásoknak volt elérhető.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







