Egy Indiából származó alapanyagban rákkeltő anyag előanyagát mutatták ki határérték felett, ezért a magyar hatóságok azonnali termékvisszahívást rendeltek el.
Az államhoz kerülhet a háziorvosi praxisjogok kezelése és a szakrendelők fenntartása is - írja a Népszava. Az államosítással régóta húzódó problémának szándékoznak véget vetni.
Átvenné az állam a háziorvosi praxisjogok kezelését, valamint a szakrendelők fenntartását az önkormányzatoktól - erről Takács Péter, az egészségügyért felelős államtitkár beszélt egy konferencián. Hozzátette, hogy az évek óta betöltetlen praxisok problémáját a területi határok módosításával, vagy ahol ez lehetséges, a körzetek összevonásával orvosolnák. Elmondta azt is, hogy a központosítással az államnak három fő célja van: az egészségben eltöltött életévek számának növelése, a lakóhelyközeli ellátások erősítése, illetve felkészülés a várható világjárványokra.
Takács Péter hozzátette, hogy más dolgokat is tervez bevezetni a kormányzat: a foglalkoztatás-egészségügyi szolgáltatók már csaknem három évtizede nem írhatnak beutalót a közfinanszírozás terhére, ezt a jogot most visszakapnák. Emellett a kisvárosi kórházakat járási egészségközpontokká szeretnék alakítani, és ezek lennének a székhelyei a központi orvosi ügyeleteknek is.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







