A túlzott fehérjefogyasztás jelentős terhet róhat a vesére, különösen ha táplálékkiegészítőkkel tovább növeljük a nyugati társadalmakban amúgy is magas fehérjebevitelt.
Rengeteg magyar nem tudja ezt a gyilkos népbetegségről: számos rossz szokás növelheti a stroke kockázatát
Magyarországon mintegy 45-50 ezer ember kap stroke-ot évente, közülük kb. 15 ezren nem élik túl a szélütést. A magas vérnyomás 56%-ban, a helytelen táplálkozás 31%-ban, a túlsúly 24%-ban, a dohányzás pedig 18%-ban járul hozzá a stroke kialakulásához. Jól látszik tehát, hogy tudatos életmóddal az esetek jó része elkerülhető lenne.
Manapság már egyre tudatosabban tervezzük meg életünket, igyekszünk átvenni az irányítást testünk, egészségünk és minden egyes pillanat, esemény felett. A technológia és az orvostudomány fejlődése tökéletesen lehetővé is teszi ezt, elvégre a folyamatos innovációnak köszönhetően juthatunk hozzá az egyre korszerűbb vizsgálatokhoz, szűrésekhez, és az egyes problémák megoldásaihoz egyaránt. Gondoljunk csak bele például, hogy ma már alig néhány héttel a fogantatás után meg tudjuk mondani egy baba nemét, sőt, annak valószínűségét is, hogy feltehetőleg egészséges felnőtt lesz-e majd belőle valamikor. Évente megismétlendő szűrővizsgálatokkal tudjuk ellenőrizni testünk minden egyes rezdülését, újabban már akár applikáció segítségével is tudjuk szűrni anyajegyeinket. A rengeteg lehetőség azonban olykor hamis biztonságérzetet ad, így könnyen megfeledkezhetünk saját felelősségünkről és a legfontosabb alapvetésről: a kiegyensúlyozott táplálkozás, és a rendszeres fizikai aktivitás fontosságáról.
A tudatosság kincs
Noha néha úgy érezhetjük, hogy már a csapból is az egészséges életmód fontosságának mantrázása folyik, az évről évre frissülő statisztikai adatok mégis azt bizonyítják, hogy nem vagyunk kellően tudatosak testi-lelki jólétünket illetőleg. Pedig némi odafigyeléssel rengeteg egészségügyi problémától óvhatnánk meg magunkat, többek között például az immár népbetegségként emlegetett diabétesztől, valamint az ezzel részben akár összefüggésben is lévő keringési zavaroktól, a szívelégtelenségtől és a stroke-tól. Csak az utóbbi, évről évre mintegy 12,2 millió embert érint világszerte, akik közül 6,5 millióan nem élik túl az agyi érkatasztrófát. Ez azt jelenti, hogy átlagosan minden negyedik 25 év feletti kap stroke-ot élete során.ii A helyzet idehaza sem jobb: 40-50 ezer érintett közül kb. 15 ezernek az életébe kerül egy ilyen vérkeringési zavar következtében hirtelen kialakuló agyi esemény.
A Globális Betegségteher Vizsgálat legfrissebb adatai alapján a stroke legnagyobb rizikófaktorai a metabolikus és viselkedésbeli kockázati tényezők. Metabolikus kockázatnak számít például a magas vérnyomás, a túl nagy testtömeg-index, azaz a túlsúly, de a túlzott koplalás, valamint a magas koleszterinszint is. A tanulmány szerint ezek átlagosan 71%-ban felelősek a szélütés kialakulásáért. Ehhez adódnak hozzá továbbá a viselkedésbeli tényezők: a dohányzás, a helytelen táplálkozás, a nagy mennyiségű alkoholfogyasztás és az alacsony fizikai aktivitás, melyek 47%-ban járulnak hozzá az egészségügyi tragédiához.
A megelőzés a kulcs
Az adatokból elég egyértelműen körvonalazódik tehát, hogy tudatossággal a stroke kialakulásának kockázata jelentősen csökkenthető lenne. Csupán elhatározás kérdése például, hogy az egészségtelen, túlcukrozott nassolni valók helyett egészséges alternatívákat válasszunk, és ezeket felhasználva állítsunk össze egy változatos, tápláló étrendet. Az alacsony zsír, de magas rost tartalmú ételek fogyasztása például segíthet megelőzni a magas koleszterinszintet, a só korlátozása pedig csökkentheti a vérnyomást. Az egészséges testsúly megőrzéséhez a rendszeres fizikai aktivitás is elengedhetetlen. Mindezek mellett pedig fontos, hogy ne dohányozzunk, és kerüljük a gyakori, nagy mennyiségű alkoholfogyasztást is.
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A tudomány segít
A túlzott biztonságérzet ellenére a tudomány sem ördögtől való dolog, sőt! Noha a megelőzésben az egészségtudatosságot, a személyes felelősségvállalást semmi nem helyettesítheti, az elengedhetetlen, hogy a legjelentéktelenebbnek gondolt tünetek jelentkezésekor haladéktalanul keressük fel kezelőorvosunkat, hiszen ma már számos terápia létezik a szélütés esélyét növelő betegségek karbantartására. A szájon át szedhető gyógyszeres kezelések mellett beültethető készülékek és műtéti megoldások is segíthetik a kockázat visszaszorítását, így a stroke kialakulását, vagy kiújulását és annak maradandó következményeit egyaránt megelőzhetjük.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







