Ketyeg az óra az uniós bértranszparencia-irányelv bevezetéséig, miközben a hazai munkaerőpiacon még alacsony az új szabályozás ismertsége és támogatottsága.
Már félvállról veszik a magyarok a járványt: sokan oltás nélkül várják a következő hullamot
A magyarok 40 százaléka tart egy esetleges újabb, őszi koronavírus-hullámtól - derült ki egy felmérésből. A megkérdezettek közül a 60 év felettiek 70 százaléka már három védőoltást is kapott, 13 százalék pedig még ennél is többször vette fel a vakcinát.
A magyar felnőttek 63 százaléka nyilatkozott úgy, hogy egyszer sem kapta el a koronavírust, 27 százalék egyszer fertőződött meg, 17 százalék peig kétszer vagy többször is – derül ki a Publicus Intézet Népszavának készített felméréséből. A 18 és 29 év közöttiek 44 százaléka, 30 és 44 év közöttiek 58 százaléka, a 45 és 59 év közötti korosztály 68 százaléka, míg 60 felett 76 százalék mondta azt, hogy egyszer sem volt fertőzött.
Összességében eddig a felnőtt lakosság 13 százaléka maradt ki a koronavírus vakcinációból, egy százaléknyian kaptak egyetlen oltást, 20 százaléknyian kettőt, a többség (55 százalék) hármat, míg majdnem minden tizedik megkérdezett négyet vagy többet.
A legkevésbé átoltottak a 18-29 évesek, közülük 24 százalék még egyáltalán nem kapott vakcinát. A 60 felettiek 70 százaléka háromszor oltott, további 13 százalékuk már legalább négy oltást kapott és csupán minden tizenkettedik maradt ki.
A megkérdezettek egyharmada válaszolta azt, hogy felveszi a következő oltást, míg 58 százalékuk elutasító volt. 40 százalék nyilatkozott úgy, hogy inkább fél egy új őszi hullámtól.
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Címlapkép: Krizsán Csaba, MTI/MTVA
-
Nem elég a Facebook: miért fontos a saját honlap is a magyar mikro- és kisvállalkozások többségénél?
Demján Sándor Program "Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja" - így élt a pályáazati lehetőséggel négy hazai kisvállalkozó.
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







