A túlzott fehérjefogyasztás jelentős terhet róhat a vesére, különösen ha táplálékkiegészítőkkel tovább növeljük a nyugati társadalmakban amúgy is magas fehérjebevitelt.
A Magyar Orvosi Kamara nem támogatja az egészségügyi tárgyú törvények módosításáról szóló törvénytervezet jelen formájának Parlament elé terjesztését. Arra hívták fel a figyelmet, hogy a tervezett, hatástanulmányokat nem ismertető, erőltetett ütemű átalakítás jelentős kockázatokat rejt. A MOK közleményét változtatás nélkül közöljük.
"A MOK elnöksége a magyar orvostársadalom széles körének bevonása, a vélemények összegzése után nem támogatja az egészségügyi tárgyú törvények módosításáról szóló törvénytervezet jelen formájának Parlament elé terjesztését, annak egyes, az ellátásbiztonságot és az orvoskollégák közellátásban maradását veszélyeztető rendelkezései miatt.
Fontosnak tartjuk, hogy a kormányzat belekezdjen az egészségügy átalakításába, külön kiemelendő és örömteli a szakdolgozók bérrendezésének ígérete. Ugyanakkor a tervezett, hatástanulmányokat nem ismertető, erőltetett ütemű átalakítás jelentős kockázatokat rejt.
Az ellátórendszer szerkezeti korszerűsítése elkerülhetetlen, de a működésben a túlzott centralizáció elveszi a helyi kezdeményezések és kreatív megoldások erejét, a hosszú döntési láncok működési zavarhoz és pazarláshoz vezethetnek.
A törékeny háziorvosi rendszer átalakítását az igen magas korátlagú kollégák szempontjainak figyelembevételével, szélesebb előkészítéssel lehet megkezdeni, a folyamat nem járhat a szerzett vagyoni jogok sérelmével.
A gyógyítás alapja, a betegek elemi érdeke, hogy elegendő orvos és szakdolgozó legyen az állami rendszerben.
Minden tervnek szem előtt kell tartania azt a célt, hogy a magasan képzett, a magánszektorban és külföldön is keresett szakemberek számára olyan feltételeket kell nyújtani, ami stabilan versenyképes a más munkakörökben elérhető terheléssel (pl. éjszakai és hétvégi pihenés, az egyre gyakoribb home office lehetősége), illetve az anyagi megbecsülés kiállja a jelenlegi 21.1%-os infláció próbáját is.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Mindezekkel a benyújtandó törvénytervezet több ponton szembe megy, a meglévő bizonytalanságot fokozza. Nem alkalmas az egészségügyi pálya vonzóvá tételére az a javaslat, ahol egy orvos/ szakdolgozó napi 3 órás munkába járásra kényszeríthető, nyugdíjas korú kollégák éjszakai munkára kötelezhetőek, a bérek pedig - a miniszterelnökkel kötött megállapodást semmisnek tekintve - 20 százalékkal csökkenthetők.
Az egészségügy hosszú távú, biztonságos működőképessége érdekében határozottan javasoljuk az egészségügyi átalakításra vonatkozó hosszú távú koncepció, tervek és tanulmányok publikussá tételét.
Kérjük jelen törvényjavaslat részletszabályainak és hatástanulmányainak, a modell-kísérlet eredményeinek közzétételét, mindezek társadalmi és szakmai vitára bocsátását, jelentősen több mint 5 napos határidővel."
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







