A munkahely vonzerejét továbbra is elsősorban a versenyképes fizetés és juttatási csomag, a munka-magánélet egyensúlya és a rugalmas munkavégzés határozza meg.
Az új évet sokféleképpen lehet kezdeni, és számos módon gondoskodhatunk arról, hogy 2023 a lehető legjobban alakuljon. Az új energia fellobbanásával együtt jár az új lehetőségek felbukkanása is, ezek pedig nagyszerű dolgokhoz vezethetnek. De ne feledkezzünk meg arról, hogy akármilyen célt is tűztünk ki magunk elé, testünknek és lelkünknek is szüksége van az ápolásra.
Az AVON Szakértői összeállítottak egy listát, amit akár íróasztalunkra is kiragaszthatunk, ha egy kis emlékeztetőre lenne szükségünk az év folyamán, mire is figyeljünk és iktassunk be időt, hiszen ezek a tippek nemcsak januárban segítenek a lehető legjobb önmagunkká válni.
1. Szokások
Az új év eleje mindig az elmélkedés és a tervezés időszaka. Felkészülünk az elkövetkezendő hónapokra, listát írunk fogadalmainkról, terveinkről, céljainkról. Ezalatt az idő alatt megtervezzük, milyen szokásokat szeretnénk elhagyni, és miket szeretnénk bevezetni. Figyeljünk arra, hogy apróbb lépésekkel induljunk, hiszen már egy jól kialakított reggeli rutin is sokat adhat produktivitásunknak, és annak, hogy tudatosabbá és koncentráltabbá válhassunk. Egy egészséges reggeli, egy finom csésze kávé, vagy akár az elmaradhatatlan nyújtózkodás is lehet olyan biztos pont, amit napról napra megadunk magunknak. Így aztán biztosan pozitívan vetjük bele magunkat teendőinkbe!
2. Motiváltság
Az egyik legjobb újévi fogadalom, amit felírhatunk listánkra és amit tehetünk magunkért, hogy igyekezzünk motiváltak maradni. Fontos, hogy megtaláljuk a legjobb módot arra, ahogyan meg tudjuk őrizni lelkesedésünket, ezért, ha elakadnánk utunkon, tegyük fel a következő kérdéseket magunknak: mik azok a dolgok, amelyek boldoggá tesznek? Melyek azok a dolgok, amiktől úgy érezzük, élünk? Érdemes visszatekinteni régi céljainkra és azokra, amiket eddig értünk el. Ismerjük el ezeket az eredményeket, és legyünk büszkék magunkra megvalósításukért.
3. Egészség
Szánjunk időt egészségünkre! A jól bevált mindennapos testmozgás és az egészséges ételek fogyasztása mellett ne felejtkezzünk el a szűrővizsgálatokról sem, kérjünk időpontot vérvételre, látogassuk meg fogorvosunkat, nő- és bőrgyógyászunkat, férfiak esetében az urológust, vegyünk részt mammográfiai vizsgálaton. Tegyünk azért, hogy az önvizsgálatok rutinná váljanak, mint például az emlőönvizsgálat, ami csupán havonta néhány percet vesz igénybe, de akár az életünket is megmenthetjük vele. A helyes emlőönvizsgálat elvégzéséhez segítségükre lehet az AVON edukációs kisfilmje, amely lépésről-lépésre mutatja be a helyes önvizsgálat folyamatát és animált ábrákkal szemlélteti elvégzésének módját. Az edukációs kisfilm az AVON Magyarország Youtube csatornáján, a következő linkre kattintva érhető el: https://youtu.be/Gw8oOI1PL04
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
4. Énidő
Nem győzzük elégszer hangsúlyozni, mennyire fontos, hogy saját magunkkal is töltsünk minőségi időt. Ilyenkor tudjuk igazán, zavaró tényezők nélkül átgondolni akár a fent említett pontokat is, számot vethetünk céljainkkal, terveinkkel, feladatainkkal, vagy csendben feltöltődhetünk, erőt gyűjthetünk. Tudatosan iktassunk be legalább hetente fél órát magunkra, legyen akár egy kád fürdő vagy egy séta, egyszerűen csak kapcsoljunk ki.
Habár bármelyik pillanat alkalmas lehet az újrakezdésre, de az új évet általában úgy tekintjük, mint az erre legmegfelelőbb időszakot. Vágjunk neki motiváltan, feltöltődve és nyitottan az új esztendőnek. Ne féljünk papírra vetni azokat a mondatokat, amelyek erőt adnak, tovább lendítenek és elindítanak. Terveinket, vágyainkat és álmainkat ragasszuk ki otthonunkban jól látható helyekre, hogy újra és újra elolvashassuk őket és erőt meríthessünk belőlük.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







