A Greenpeace közzétett jelentése szerint súlyos azbesztveszély lehet Magyarországon – játszóterek és közterületek is érintettek. A bozsoki polgármester viszont egészen mást állít.
Új segélyhívó telefonszám: figyelmeztet a mentőszolgálat, sürgős esetben ezt kell tárcsázni
Még nem minden megyében él az új, 1830-as orvosi ügyeleti telefonszám - hívta fel a figyelmet az Országos Mentőszolgálat. Kiemelték, az új rendszer bevezetése után is megmarad a 112-es segélyhívó vonal, vészhelyzet esetén továbbra is bárki hívhatja.
Korábban a Pénzcentrum is beszámolt róla, hogy Takács Péter egészségügyért felelős államtitkár arról beszélt, egységesül az orvsi ügyeleti rendszer. A betegnek a 1830-as központi telefonszámot kell majd hívnia, ahol a vármegyei mentésirányítás dönt a tünetek alapján arról, hogy a beteg megvárhatja a másnapi háziorvosi ellátást, be kell mennie a központi háziorvosi ügyeletre, vagy azonnal mentőautót indítanak hozzá - mondta a Kossuth rádióban.
Viszont! Az Országos Mentőszolgálat most a Telex kérdésére közölte, hogy egyelőre csak Hajdú-Bihar megyében lehet elérni az orvosi ügyeletet a 1830-as telefonszámon, a rendszer később, fokozatosan válik országossá.
Tehát sürgős esetben még mindig a 112-es telefonszámon lehet mentőt hívni, és ez a szám a jövőben is megmarad a 1830 mellett.
Hozzátették, az ügyeletek elérésére Hajdú-Bihar megyében helyezik üzembe először a 1830-as telefonszámot, de a korábbi, 06 52 506 303 telefonszám továbbra is hívható, ugyanoda irányul. A központi számon az érdeklődők felvilágosítást kaphatnak arról, hogy problémájukkal az esti órákban hova fordulhatnak, esetleg nem súlyos esetben otthon hogyan láthatják el magukat, hogy másnap normál rendelési időben menjenek orvoshoz, de a sürgős eseteket is kezelik.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Az OMSZ kiemelte, hogy a 1830-on hívást fogadó szakember rögzített vonalon, protokoll szerint, a panaszok, tünetek alapján fog dönteni arról, hogy elegendő-e a tanácsadás, vagy ügyeleti autót küld, súlyosabb esetben pedig akár azonnal a rohamkocsit indítja.
Tehát mégegyszer:
- A 112-t ezután is bárki bármikor, állampolgárságtól és egészségbiztosítási jogviszonytól függetlenül felhívhatja, ha segítségre van szükség.
- A 1830 az alapellátási ügyelet telefonszáma (lesz, ha bevezetik országosan is). Súlyos esetben innen is tudnak segítséget küldeni.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







