A kedvezmény azoknak a 65 év felettieknek, illetve nyugdíjas igazolvánnyal rendelkezőknek jár, akiknek van Bizalomkártyájuk
Mi folyik ezekben a vármegyékben? Keringenek a téves információk az új háziorvosi rendszerről
Még zajlik a háziorvosok toborzása Hajdú-Bihar megyében az új, Országos Mentőszolgálat (OMSZ) által irányított ügyeleti rendszerbe. Bár már február 1-től az új szabályok léptek érvénybe, még korántsem sikerült annyi háziorvost bevonni, hogy a nekik szánt feladatot elláthassák - írja a Népszava. Háziorvosoktól a lap úgy tudja: a járási ügyeletközpontok környékén praktizálókat „tájékoztató” értekezletekre hívják, amelyen megpróbálják az odaérkezőket „meggyőzni”, hogy írják alá az OMSZ ügyeleti szerződését.
A toborzó fórumokon állítólag elhangzott, hogy a NEAK szerződést bonthat az ügyeleti munkát visszautasítókkal, de olyasmi is, hogy lista készülhet róluk a belügyminiszter számára. „Több jelzést kaptunk arról, hogy egyes kollegiális vezetők valótlanságot állítva szeretnék megfélemlíteni a háziorvos kollégákat, így rábírva őket, hogy írják alá az új ügyeleti szerződést” – írta a Magyar Orvosi Kamara (MOK) a honlapján, egyúttal etikai eljárást helyeztek kilátásba azon kollegiális vezetőkkel szembe, akik ily módon próbálják eltántorítani a jogos tiltakozástól a háziorvosokat.
Kunetz Zsombor orvos hétfőn megosztotta a Győr-Moson-Sopron megyei kormányhivatal háziorvosoknak írt levelét a közösségi médiában, amelyben azt állítják: „a jogszabály szerint azok is kötelesek részt venni az ügyeleti ellátásban, akik nem írják alá a szerződést.” A lapnak Szabad Zoltán, az Orvosszakszervezet elnöke viszont azt mondta: a jelenleg hatályos jogszabályok alapján nincsen mód a háziorvosok ügyeletbe kényszerítésére, és az államtitkár valamint az OMSZ igazgatója szerint is az ügyeletben való részvétel önkéntes.
A háziorvos kollégákat azonban sajnos helyileg egyre kreatívabban próbálják meg nyomás alá helyezni – a legutóbb már olyan is elhangzott, hogy ha nem szerződnek, a NEAK szerződést bont velük – ezért kérek mindenkit, hogy ne üljön fel ennek a fajta nyomásgyakorlásnak
- mondta a szakszervezeti vezető, hozzátéve, hogy nagyban tisztítaná a jelenlegi helyzetet, ha a Belügyminisztérium kiadna egy jogértelmezést az ügyelettel kapcsolatban. Erre Takács Péter államtitkár már tett ígéretet. A kormány tervei szerint a mentők által szervezett, háziorvosok bevonására épülő ügyeleti rendszert márciusban terjesztik ki Szabolcs-Szatmár-Bereg és Győr-Moson-Sopron megyére. Hajdú-Biharban hivatalosan már ez a rendszer működik februártól.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







