Hihetetlen teljesítményre képes a Balatonszárszón élő Obádovics J. Gyula professzor: a 98 esztendős matematikus az országos szenior atlétikai bajnokságon aranyérmet szerzett,
Brutálisan nő a halálozás kockázata, ha ezt érzed: a legtöbb idős nem is sejti, milyen veszélyes így élni
Az elszigeteltség és a magány jelentősen növeli a halálozás kockázatát - derült ki egy kínai kutatócsoport 90 tanulmányt összegző, átfogó elemzéséből. A társas kapcsolatok hiánya átlagosan 32 százalékkal, a magányosság érzése pedig 14 százalékkal növeli a halálozás kockázatát - számoltak be a tudósok a Nature Human Behaviour című szakfolyóirat hétfőn kiadott számában.
A kutatók rámutattak, hogy ennek egyik oka a kortizol nevű stresszhormon túltermelődése, amely hosszú távon negatívan befolyásolja a szervezet működését. A Harpini Orvosi Egyetem két munkatársa, Csao Jasuang és Vang Maocsing vezetésével működő kutatócsoport metaanalízisében 90, különböző országokban készült tanulmányt vetett össze. A kutatásokban összesen 2,2 millió ember adatait elemezték.
Az elszigeteltséget a társas kapcsolatok objektív hiányaként határozták meg, a magányosságot pedig egy szorongással járó szubjektív érzésként, amely akkor keletkezik, amikor nincs összhang a kívánt és a tényleges társas kapcsolatok között. Már korábbi tanulmányok is kimutatták, hogy a magányosan és elszigetelten élő embereknél nagyobb a halálozás kockázata, de olyan kutatások is akadtak, amelyek nem támasztották alá ezt az összefüggést.
Csao, Vang és munkatársaik több mint 14 ezer - a témával foglalkozó - tanulmányt vizsgáltak meg. Ezekből kilencvenet választottak ki, amelyek 1986 és 2022 között jelentek meg, és megfeleltek bizonyos kritériumoknak. A kutatásokból végül átlagértékeket számítottak. Eredményeik szerint
az elszigeteltség 22, a magány 9 százalékkal növeli a rákbetegség általi halálozás kockázatát. A szív- és érrendszeri betegségek esetében úgy találták, hogy az elszigeteltség 34 százalékkal növeli a halálozás kockázatát, míg a magánynál az eredmény statisztikailag nem volt szignifikáns.
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







