10 °C Budapest
Bedbugs colony on the matress cloth macro. Disgusting blood-sucking insects. Adult insects, larvae and eggs. Traces of vital activity of the insects.

Undorító poloskákat szedtek össze a betegek a magyar kórházban: érik a botrány, kirúgták az igazgatót

2023. augusztus 31. 09:41

Elképesztő állapotok uralkodtak a pszichiátriai intézetben, az igazgató azonban házon belül akarta megoldani a problémát - ez nem volt elég, a bentlakókat már rövid időre sem lehetett kiengedni.

Megszüntették a munkaviszonyát a Rábaparti Integrált Szociális Intézmény Vas Vármegye vezetőjének, miután az elmúlt időben többen is felmondtak itt, és az is kiderült, hogy a súlyos poloskahelyzet miatt már kijárási korlátozást rendeltek el a bentlakóknak - erről az Index írt.

A lap korábban már bemutatta, hogy a szentgotthárdi bentlakásos otthont gyakorlatilag teljesen elepték az ágyi poloskák, annak ellenére is, hogy az intézmény dolgozói szerint már naponta cseréltek ágyneműt, porszívóztak és takarítottak is. A helyzet így is csak tovább romlott, ugyanis az intézmény most elküldött vezetője nem kért külső segítséget, és eleve rosszul mérte fel a helyzet súlyosságát.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 5. csütörtök
Ágota, Ingrid
6. hét
Február 5.
Nutella Nap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?