0 °C Budapest
older woman sitting in her living room pensive and depressed

Szívszorító: videósorozatban mutatja be a felnőtt férfi, milyen együtt élni demenciás apjával

2023. szeptember 27. 15:45

A becslések szerint Magyarországon 2050-re csaknem 300 ezren élnek majd demenciával, miközben a világon több mint 150 millió főre fog nőni a betegek száma. Ez pedig az egészségügyi rendszernek, a szociális hálónak egyaránt probléma. A családoknak, a betegek hozzátartozóinak pedig különösen nehéz egy ilyen helyzet. TikTok-on indított el most egy férfi egy csatornát, ahol azt mutatja meg, hogy milyen együtt élni, ápolni, gondoskodni egy demens hozzátartozónkról.

A becslések szerint hazánkban 2050-re körülbelül 30 ezren fognak küzdeni a demenciával, miközben ez a szám világszinten elérheti a 150 millió főt is. De jelenleg se sokkal kecsegtetőbb a helyzet: a Pénzcentrum a hét elején számolt be arról, hogy az Európai Unióban az összes haláleset 3,1 százalékában játszott közre a demencia 2020-ban, ezen belül Magyarországon 2,6 százalékban volt felelős a halálesetekért a demencia.

Az pedig, hogy folyamatosan növekszik a demenciával küzdők egyaránt leterhelik az egészségügyet és az országok szociális hálóját is, illetve egyre több családnak, közeli hozzátartozónak jelent a betegek ápolása nehézségeket. A nehézség pedig itt nem csak az, hogy szakszerű ápolást igényel egy ilyen eset, hanem az is, hogy az embereket súlyosan megterheli lelkileg és fizikailag is, amikor gondoskodnia kell demens hozzátartozójáról.

Ebbe a világba enged bebocsátást most egy külföldi tiktokker a csatornáján azt mutatja be, hogy milyen együtt élni egy súlyosan demens beteggel. A férfi otthonában él együtt a beteg apjával, akit ő ápol és folyamatosan mutatja, hogy milyen az életük, milyen embert próbáló gondokkal kell megküzdeniük nap mint nap.

@dsalnorcal

JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

♬ original sound - Dan Salinger

Az alábbi videóban azt láthatjuk, hogy a beteg férfi már nem tudja, hogy hol van és fél attól, hpgy elfogy a pénze és ki kell fizetnie a lakbért. Azonban akárhogy is magyarázza a fia nyugalommal édesapjának, hogy semennyivel se tartozik és az adóvisszatérítés után kapott pénzét érdemesebb lenne eltenni nehezebb időkre, a demens beteg nem érti. Majd egyszer csak pisilnie kell, és onnantól kezdve meg is feledkezünk arról, hogy ki akarja fizetni a lakbért a szoba után.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 3. kedd
Balázs
6. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?