A Ford világszerte több mint 850 ezer járművet hív vissza tűzveszély miatt, az 1,5 literes EcoBoost motor hibája okán.
Veszélyes kullancsok terjednek Magyarországon: bármelyik lakásban fészkelhetnek, komoly betegséget terjesztenek
Nagyon veszélyes a kutyákra az új kullancsfajta, de pánikolni nem kell, mert a bevált módszerek hatásosak ellenük.
Százával lepheti el az a kullancsfajta a magyar lakásokat is, amelynek megjelenését most jelzik a tudósok - erről a 24.hu számol be. A lapnak nyilatkozó szakember azonban megnyugtat: bár valóban jól megélnek ezek a vérszívók lakáskörülmények között, a most széles körben ismert és használt kullancs elleni szerek hatásosak ellenük.
A kutyakullancsnak elnevezett vérszívók elterjedési területe egyre északabbra tolódik a klímaváltozás miatt. Dr. Földvári Gábor, a HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont Evolúciótudományi Intézetének tudományos főmunkatársa azt mondta: kutyára és emberre egyaránt veszélyes a vérszívó.
Ezek az ízeltlábúak a kutyákra halálos veszélyt jelentő Babesia és a Hepatozoon egysejtű élősködők vektorai, embereknek pedig Rickettsia baktériumokat adhatnak át
- fogalmazott a szakember. Hozzátette viszont azt is: pánikra semmi szükség, mert az ismert és használt kullancs ellleni szerek elégségesek ellenük. Az azonban rendkívül fontos, hogy házikedvenceinket ezeket használjuk is, és még a kenneleket is érdemes takarítani, sőt, akinek van, az disznóperzselővel "átlángszórózhatja", ettől ugyanis a tapasztalatok szerint jobban elpusztulnak.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







