A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság közlése szerint visszahívták a Fitodry citromfű levél egyik tételét, mert nem engedélyezett növényvédőszer-maradványt találtak benne.
Az év második hetében 24 800 fő fordult orvoshoz influenzaszerű és 176 400 fő akut légúti fertőzés tüneteivel - írja a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) a légúti figyelőszolgálatban résztvevő orvosok jelentései alapján. A friss adatok szerint 2024. január 8. és 14. között az influenzaszerű megbetegedéssel orvoshoz fordult betegek 22,9%-a 0-14 éves gyermek, 35,4%-a 15-34 éves fiatal felnőtt volt. 28,4%-uk a 35-59 évesek, 13,3%-uk pedig a 60 éven felüliek korcsoportjába tartozott.
Az influenza most inkább fiatal felnőttek körében dominál, viszont az akut légúti fertőzés korcsoportok szerinti megoszlásában még mindig jelentős arányt tettek ki a gyerekek: a betegek 38,2%-a 0-14 éves gyermek, 27,3%-a 15-34 éves fiatal felnőtt volt. 21,8%-uk a 35-59 évesek, 12,7%-uk pedig a 60 éven felüliek korcsoportjába tartozott.
Máris nőni kezdett a betegszám
Amíg az első héten még 21 500 fő fordult orvoshoz influenzaszerű és 152 400 fő akut légúti fertőzés tüneteivel a hivatalos becslések alapján, a második héten 15,3-15,7 százalékkal több beteg fordult meg a rendelőkben. Ez azonban nem meglepő, hiszen az ünnepek környéki visszaesés után minde járványszezonban meredek felívelés szokott következni. Nincs ez másként idén sem:
Ahogy minden átlagos megfázásos szezonban, most is visszaesett az orvoshoz forduló betegek száma az év utolsó, illetve első heteiben. Azt, hogy hányan mennek orvoshoz, nagyban befolyásolják az év végi szabadságok, valamint a téli szünet is. Az NNGYK adatai szerint a második héten influenza és akut megbetegedések terén is a tavalyi számok felett vagyunk 2024-ben:

Akárcsak a korábbi, normál lefolyású szezonokban, arra lehet számítani, hogy az influenza és más légúti fertőzések okozta megbetegedések száma a következő hetekben gyorsan emelkedik majd. A tetőzés február végén/március elején várható, addig folyamatosan növekedhet a betegszám. A gyerekek visszatértek az iskolákba, a szülők a munkahelyekre, ez pedig be szokta indítani a fertőzéseket. A hidegebb, nedvesebb időjárás pedig még inkább kedvez a kórokozók terjedésének.
A légúti figyelőszolgálat keretében kijelölt 24 kórház adatai alapján a második héten 166 főt vettek fel kórházba súlyos, akut légúti fertőzés (SARI) miatt, közülük 19 fő részesült intenzív/szubintenzív ellátásban. A kórházi ápolást igénylő 166 SARI beteg 24,1%-a (40 fő) 2 éves vagy annál fiatalabb, 54,8%-a (91 fő) 60 éves vagy annál idősebb volt. A kórházi ápolást igénylő betegek közül 19 főnél influenza A, 13 főnél RSV, 78 főnél a SARS-CoV-2 vírus állt a megbetegedések hátterében.
A COVID-19 fertőzöttek 79,5%-a (62 fő) 60 éves vagy annál idősebb volt.
A 2023. év 40. hetétől 2024. 2. hetéig összesen 3 032 vizsgálati anyagot dolgoztak fel az NNGYK Nemzeti Influenza Referencia Laboratóriumban, ahol 96 főnél influenza A [44 influenza A(H1pdm09), 52 influenza A(H3)], öt főnél influenza B, huszonhat főnél RSV, 924 főnél COVID-19 fertőzést igazoltak (30,5%). Harmincnégy megbetegedés hátterében rhinovírus állt, négy megbetegedést parainfluenza, kettőt adenovírus, tizenegyet human metapneumovírus okozott.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A második naptári héten összesen 221 betegtől érkezett légúti minta a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) Nemzeti Influenza Referencia Laboratóriumába. A sentinel orvosok által beküldött 185 minta közül tizenhárom betegnél az influenza A(H1pdm09), kilenc betegnél az influenza A(H3), öt betegnél az RSV, 24 betegnél a SARS-CoV-2 vírus kóroki szerepét igazolták. Az influenza pozitivitási arány 11,9%, a SARS-CoV-2 pozitivitási arány 13,0% volt. A sentinel kórházak által beküldött 15 minta közül két betegnél influenza A(H1pdm09), egy betegnél az influenza A(H3), négy betegnél RSV, két betegnél SARS-CoV-2 vírust azonosítottak. A hagyományos diagnosztikus célú vizsgálat keretében érkezett 21 légúti minta közül 3-3 influenza A(pdm09), illetve influenza A(H3), egy RSV és négy SARS-CoV-2 vírus pozitív volt.
Ezekben a megyékben a legsúlyosabb a helyzet
Az NNGYK megyénként is közli minden héten az akut légúti megbetegedés miatt orvoshoz fordult betegek becsült számát 100 ezer lakosra vetítve, amelyből kiderül, hogy az adott területen milyen súlyos jelenleg a járványhelyzet. Az adataik alapján az év második hetében Csongrád-Csanádban, Szabolcs-Szatmár-Beregben és Hajdú-Biharban volt a legtöbb akut légúti fertőzés. Szinte minden megyében nőtt az orvoshoz fordulás rátája az első héthez képest, leginkább Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nógrád, Hajdú-Bihar és Csongrád-Csanád megyékben. Két vármegyében viszont további csökkenés látszik: Tolnában és Veszprémben kevesebb a beteg:
Ha pedig külön az influenzát nézzük, akkor az látszik, hogy Szabolcs-Szatmár-Bereg, Győr-Moson-Sopron és Tolna területén van arányaiban a legöbb beteg, a legnagyobb növekedés az előfordulásban pedig Szabolcs-Szatmár-Bereg, Csongrád-Csanád, Borsod-Abaúj-Zemplén és Győr-Moson-Sopron területén volt. Csökkenés mutatkozott viszont a betegek előfordulási rátájában Komárom-Esztergomban, Fejérben, Tolnában, Hevesben és minimálisan Békésben is.
A második héten akut légúti megbetegedések halmozódásáról egy jelentés érkezett Borsod- Abaúj-Zemplén vármegyéből. Egy óvódában 28 fő exponáltból 21 fő (18 fő gyermek, 3 fő dolgozó) betegedett meg köhögéssel és lázzal járó tünetekkel. Az etiológiai tisztázására három személytől történt mintavételezés, a légúti minták laboratóriumi vizsgálata folyamatban van.
Fontos, hogy a fertőzés elkerülése érdekében idén télen is ügyeljünk a kézfertőtlenítésre, zsúfolt helyen, egészségügyi intézményekben viseljünk maszkot, kerüljük a fertőzöttekkel a kontaktust és segítsük helyes táplálkozással, mozgással, vitaminokkal az immunrendszerünk működését. Megbetegedés esetén tartózkodjunk attól, hogy közösségbe menjünk, amíg tüneteink vannak!
Láthatatlan gyilkos lapul sok magyar hűtőjében: ez a baktérium ott is szaporodik, ahol más elpusztul
Bár a liszteriózis viszonylag ritka fertőzés, az Európai Unióban évente mégis a legsúlyosabb élelmiszer-eredetű betegségek közé tartozik.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







