A tavalyi járványszezonhoz hasonlóan idén is már a hetekben megtörténhet a tetőzés, de ha marad a 2025-ös forgatókönyv, még sokáig magasak lesznek a betegszámok.
Már többen kórházba kerültek: tovább terjed az ismeretlen, hányással és hasmenéssel járó kór Magyarországon
2024. január 29. és február 4. közötti időszakban bejelentett fertőző megbetegedésekről közölt új adatokat az NNGYK. Amíg a negyedik héten egy tömeges, közösségi gastroenteritis-járványról érkezett jelentés, az ötödik héten már két ilyen esetet jelentettek. Veszprém megyében 139 fő, főleg tanulók betegedtek meg, és a megbetegedéseknél az élelmiszer eredet nagy valószínűséggel kizárható - írták.
Pest vármegyében, egy kézilabda edzőtáborban 2024. január 25-28. között 69 fő résztvevőből (58 gyerek, 11 kísérő) 45 fő enterális megbetegedéséről érkezett jelentés. A vezető tünetek hányás, hasmenés, fejfájás, láz voltak. Három fő kórházba került és a náluk kezdeményezett diagnosztikus székletvizsgálat még nem fejeződött be. A területileg illetékes kormányhivatal népegészségügyi osztálya helyszíni járványügyi ellenőrzést végzett a sportcsarnokban, ahol a résztvevők elszállásolása történt és a területi élelmiszerbiztonsági és állategészségügyi hatósággal közösen a főétkezést biztosító fogadóban. Mindkét helyen közegészségügyi hiányosságokat találtak, amelynek megszüntetésére irányuló szükséges intézkedéseket megtették. A helyszíni vizsgálat alapján az étel eredet nem kizárható, az ételminták és tisztasági törlékminták laboratóriumi vizsgálata folyamatban van.
Egy Veszprém vármegyei általános iskolában 2024. január 25-én hányással, hasmenéssel, hasi fájdalommal és légúti tünetekkel járó enterális járvány kezdődött, 418 fő exponáltból 139 fő (138 tanuló, 1 dolgozó) betegedett meg. Két fő kórházi kezelésre szorult. 2024. február 2-án a területileg illetékes járási hivatal munkatársai az iskolában helyszíni járványügyi vizsgálatot végeztek, és ezzel egyidőben határozatban folyamatos fertőtlenítést rendeltek el. A megbetegedéseknél az élelmiszer eredet nagy valószínűséggel kizárható. Két betegtől származó székletminta laboratóriumi vizsgálata folyamatban van.
A megelőző héten történt esetről ebben a cikkben írtunk. Azt is közölték: a héten egy, importált eredetű malária megbetegedés került a nyilvántartásba. Budapesten élő, 27 éves kenyai származású férfi 2023. november végétől és 2024. január közepéig Kenyában tartózkodott. A hazaérkezését követően elvégzett parazitológiai vizsgálat a Plasmodium falciparum kóroki szerepét igazolta.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







