Az alvás minősége közvetlenül befolyásolja a kognitív teljesítményt és az intelligenciát.
Múlt héten bocsátották társadalmi egyeztetésre azt a tervezetet, mely szerint kifizettetnék a magánszolgáltatókkal, ha a pácienseik kezelése vagy az annak nyomán kialakult szövődmény ellátása az állami intézményekben fejeződik be. Az ilyen "műhibák" beárazásában kulcsszerep juthat az Egészségügyi Tudományos Tanácsnak (ETT) - írja a Népszava. A betegeknek azonban előbb
Azt, hogy van-e ok-okozati összefüggés a magánszektorban történt ellátás, illetve utóbb az állami intézményben szükségessé váló kezelés között, azt a jogszabály kihirdetése után az ETT Igazságügyi Szakértői Testületének tagjai vizsgálják – mondta Mandl József akadémikus, az ETT elnöke a lapnak, hozzátéve: erre azt követően kerülhet sor, ha már előzetesen bírósági ítélet vagy közigazgatási határozat megállapította, hogy a magánszolgáltatónál nyújtott ellátáskor "műhiba" történt, azaz a páciens kezelése nem a szakma szabályait betartva történt. Ha ez igazolódik, úgy a beteg az őt ért károk kompenzációjára tarthat igényt, illetve ha a társadalombiztosításnál is merültek fel jelentős költségek, akkor annak megtérítése is követelhető.
Mandl József emlékeztetett arra, hogy már tavaly év végén úgy módosult az egészségbiztosítási ellátásokról szóló törvény, hogy ilyen esetekben a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) visszamenőleg kérheti a magánszolgáltatóktól a térítést. Ezt a szabályt viszont csak a hatálybalépés után bekövetkezett egészségkárosodásokra lehet alkalmazni - írják. Viszont a számla benyújtásához a kormányhivatalnak előbb tudnia kell, melyek azok az ellátások, amelyek részben vagy egészben a "műhibával" függenek össze, és melyek azok, amelyek nem. Miután az ETT-én belül működő Igazságügyi Szakértői Testület tagjai évtizedek óta foglalkoznak igazságügyi orvoslással, jelentős tapasztalatuk van bírósági, hatósági eljárásokban, a feladatra a társadalmi egyeztetésen lévő kormányrendelet ezt a testületet jelölte ki szakhatóságként - magyarázta a szakértő.
Hangsúlyozta: Az ETT ezekben az ügyekben nem a beteggel áll kapcsolatban. Az igazságügyi szakértői testület csak akkor vizsgálódik, ha a magánszolgáltató a szakmai szabályainak nem megfelelő ellátást nyújtott - emelte ki Mandl József. Sőt, az ETT abban sem hoz ítéletet, hogy mekkora összegű térítésre kötelezhető a magánellátó, csak azt vizsgálja, történt-e szakmai szabályszegés. A kártérítési összeg feltehetően a NEAK árazása alapján kerül majd kiszámlázásra.
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







