0 °C Budapest
Doctor or nurse in a laboratory preparing a vaccine for a patient.

Oltások, amiket minden nagyszülőnek érdemes beadatni, ha nem akarják megfertőzni az unokákat!

2024. március 1. 20:17

Sok nagyszülő nem is gondolná, de éppen ő lehet az, aki megfertőzi unokáját olyan betegségekkel, amely ellen a gyermek még nem védett. A Healthline szakértői azt javasolják, hogy mielőtt gyermek érkezik a családba, a szülők, illetve főként a nagyszülők, akik életkoruknál fogva nem kaphattak meg bizonyos védőoltásokat, adassák be utólag azokat. A gyermekek is megkapják egyszer az oltásaikat például övsömör, tetanusz, diftéria, szabmárköhögés, kanyaró, mumpsz, rózsahimlő, vagy bárányhimlő ellen, de addig is jobb, ha olyan felnőttekkel érintkeznek csak, akiknek megvan a maguk védettsége.

Azt javasolják, akiknek az unokája még nem kapta meg az összes oltását, legfőképpen 5 év alattiak esetében, azok a nagyszülők oltassák be magukat. Rengeteg olyan oltás van, amit a szülők már megkaptak gyermekkorukban, a mostani nagyszülők azonban még nem, az unokáik pedig még szintén nem. Így könnyen előfordulhat - plána csecsemők esetében, akik szinte csak a szűk családdal találkoznak - hogy éppen a nagyszülő fertőzi meg őket. Ha kisbaba érkezik a családba, érdemes a nagyszülőknek azokat az oltásokat  még a kicsi érkezése előtt beadatniuk, amelyek számukra még kimaradtak.

Ahogy azt Magyarországon is a Népegészségügyi Központ (NNGYK) folyamatosan hangsúlyozza, a kötelező oltásoknak köszönhetően már számos olyan betegség szinte teljesen visszaszorult, amely a környező országokban vagy a világ különféle pontjain időről időre fellángol. Ez jelenleg is látható a szamárköhögés, vagy a kanyaró okozta európai járványok kapcsán. Elég egy járványos időszakban Romániába, Szerbiába vagy Horvátországban utazni, és el lehet kapni a fertőzést. Akinek van védettsége, az nyugodt lehet, azonban a legfiatalabbak egészségére, akik még nem kaptak oltást, vagy éppen az idősekére, akik szintén nem lettek beoltva, jobban kell vigyázni.

A Magyarországon gyermekkorban kötelező oltások:

  • a BCG, vagyis a Tuberculosis (gümőkór) elleni védőoltás,
  • a DTP, vagyis a diftéria-tetanus-pertussis (torokgyík-merevgörcs-szamárköhögés) elleni védőoltás,
  • az IPV, vagyis inaktivált poliovírus (járványos gyermekbénulás) elleni védőoltás,
  • a HIB, vagyis a Haemophilus influenzae B kórokozó elleni védőoltás,
  • az MMR, vagyis morbilli- mumpsz- rubeola (kanyaró- mumpsz- rózsahimlő) elleni védőoltás,
  • a HBV, vagyis Hepatits B vírus elleni oltás,
  • illetve 2019 óta kötelezően oltandó bárányhimlő elleni oltás.

A csecsemőkori oltásokat nem lehet azonnal beadni, és nem is alakul ki rögtön teljes védettség, sokszor szükség van egy emlékeztető oltásra ehhez. Vegyük például a kanyarót: Magyarországon szinte minden 15 hónapos, illetve 11 éves gyereket beoltanak kanyaró ellen, egy-egy korosztályban az átoltottság legalább 98 százalék. Viszont a 15 hónaposnál fiatalabb kisbabáknak még semmilyen védettsége nincs. Ha ő találkozik beteggel, akkor nagy veszélyt jelenhet rá a kanyarófertőzés.

Az idősek közül pedig azok, akik szintén nincsenek beoltva, mert az ő korosztályuk még nem kapott ilyen oltást, fogékonyabbak lehetnek az ilyen fertőzésekre, és könnyebben tovább is adják a csecsemőnek, kisgyereknek. Egyébként ez a kórokozócsere visszafelé is működik: az unokák hozhatnak olyan fertőzéseket a bölcsiből, oviból, ami a nagyszülőkre veszélyes lehet - például egy bárányhimlő fertőzés.

Valamint ha már bárányhimlő, akkor az övsömörről is érdemes beszélni. A Healthline felhívja a figyelmet, hogy övsömörös felnőttektől a gyermekek a bárányhimlőt kaphatják el. Az övsömör kialakulásának veszélye az életkorral együtt növekszik, és a vakcina beadatásával két legyet lehet ütni egycsapásra: megelőzni egy fájdalmas betegséget, illetve kizárni, hogy megfertőzzük az unokákat.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Vagy vegyük az európában jelenleg terjedőben lévő szamárköhögést. A fiatal szülők többsége jelenleg védett, azonban a védettségünkből az oltás ellenére idővel veszíthetünk. Az idősek számára érdemes oltást beadatni, hogy ők maguk elkerüljék a fertőzést, plusz azért is, mert a kisbabákra különösen veszélyes lehet a szamárköhögés.

A szezonális vírusok elleni oltásokat, mint az influenza vagy a covid, szintén érdemes lehet beadatni a szülőknek és nagyszülőknek, ha kicsi gyermek van a családban, ezzel védve magukat és őket is a fertőzésektől.

Amennyiben valaki bizonytalan, hogy milyen oltást érdemes kérnie a nagyszülőknek az unokák egészsége, és sajátjuk védelme érdekében, egészen nyugodtan kérdezzék meg erről a háziorvost, védőnőt. Mielőtt külföldre utaznának, mindenképpen érdemes tájékozódni, milyen fertőzések keringenek jelenleg, és az utazás előtt kérni az oltást.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 4. szerda
Ráhel, Csenge
6. hét
Február 4.
Rákellenes világnap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?