Finnország 2026-ban is az első helyen végzett a World Happiness Report listáján, immár kilencedik éve vezeti a rangsort.
Súlyos betegséget jelezhet ez az érték a laboreredményben: ezt jelenti a bGFR a vérképben, sokan észre sem veszik
Legalább másfél millió vesebeteg élhet ma Magyarországon, 10-ből 9-en azonban nem tudják, hogy betegek. Pedig a vesebetegségnek - mely sokáig tünetmentes lehet - súlyos, halálos szövődményei lehetnek. A néma gyilkosként is emlegetett betegséget könnyű kiszűrni, egy egyszerű laborvizsgálaton kiderülhet, hogy teljes kivizsgálásra lehet szükség. A vérképben a bGFR (vagy eGFR CKD EPI) érték szintéjét kell figyelni.
A március 14-i Vese Világnapja alkalmából tartott közös sajtótájékoztatót a Magyar Nephrologiai Társaság és a Magyar Diabetes Társaság. Az eseményen felhívták a figyelmet: Magyarországon másfél millióan élhetnek krónikus vesebetegséggel, sokan azonban nem tudnak róla, hogy betegek. Pedig a korai felismerés csökkentheti a súlyos szövődmények kialakulásának kockázatát. A krónikus vesebetegség tünetmentesen is növelheti többek között a magas vérnyomás betegség (hipertónia), a szívbetegség vagy a stroke kialakulásának kockázatát. A cukorbetegség és a hipertónia megelőzése és kezelése csökkenti a vesebetegség kockázatát. A diabétesz okozta idült vesebetegség (CKD) a betegek 40 százalékát érinti. Fontos, hogy a szív- és érrendszeri betegséggel élők, cukorbetegek kivizsgáltassák, van-e idült vesebetegségük, azonban bárkinél bármikor kialakulat a betegség, ezért érdemes figyelni a vérképben a bGFR értékére.
Különösen az időseknek érdemes meggyőződniük róla, egészséges-e a veséjük működése. A sajtótájékoztatón elhangzottak alapján ugyanis a 65 év felettiek körében minden harmadik ember él együtt a CKD valamilyen formájával. Igaz, a krónikus vesebetegség bármely életkorban bárkit érinthet, azonban a kor előrehaladtával nő az esélye a kialakulásának. A CKD időben felismerve jól kezelhető, korai felismerése lehetőséget ad rá, hogy elkerülhető legyen az életminőséget rontó dialízis, vagy veseátültetés. Az elmúlt három évtizedben jelentősen nőtt a CKD előfordulása és a halálozásban játszott szerepe drámaian megnőtt - emelték ki.
A bGFR / eGFR érték a vérképben, laboreredményen
A vesebetegség stádiumait laborvizsgálatok eredményei alapján állapítják meg. A vese működésének károsodását a becsült glomeruláris filtrációs ráta, vagyis a bGFR (angolul eGFR, estimated glomerular filtration rate) segítségével lehet megbízhatóan megítélni. Ennek értéke 90 felett normális, ha azonban 3 hónapon túl ismételten 60 alatti, akkor idült vesebetegségről beszélünk. A vese szerkezeti károsodása jellemzően ultrahang-vizsgálattal ismerhető fel - áll a sajtóközleményben.
Azért is nagyon fontos a bGFR érték figyelése, mert a vesebetegség néma népbetegség, vagyis sokáig tünetmentes maradhat, de korai felismerése súlyos szövödményeket előzhet meg.
A vesebetegségnek a korai stádiumban nincsenek tünetei. A vesék ugyanis még akkoris normál mennyiségű vizeletet tudnak termelni, amikor már a méreganyagok kiszűrésére nem (annyira) képesek. Tehát nem a termelt vizelet mennyisége, hanem minősége számít. A tünetek pedig csak az előrehaladottabb fázisban jelentkeznek, mint gyengeség, fásultság, rossz közérzet, fáradékonyság. További tünetek lehetnek: nehézlégzés, alvási nehézségek, gyakori éjszakai vizelés, rosszullét, fejfájás, viszketés, csontfájdalom, izomgyangeség, izomgörcsök.
Ha a bGFR érték alacsony, fennáll a vesebetegség kockázata. Ilyen esetben szükséges a további kivizsgálás. Ebben a háziorvos is tud segíteni. Ha pedig egyéb vesebetegségre utaló tünetek jelennek meg - mint a véres vagy habzó vizelet, vagy a vizelet megkevesbedése, forduljunk nefrológushoz.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A sajtótájékoztatón kiemelték, hogy a vesebetegség kiszűrése könnyű, kezelése gyógyszeres terápiával történhet. A korai kezelés és felismerés súlyos szövődményektől, egészségromlástól, korai halálozástól mentheti meg a betegeket. Ennek ellenére a vesebetegségekre nem irányul elég figyelem. A bGFR értéket nem tekintik súlyos, kivizsgálandó eltérésnek, és a betegekhez nem jut elég információ a tünetekről, szűrési lehetőségekről és terápiás megoldásokról.
Rengeteg cukorbeteg, magas vérnyomással élő, szív- és érrendszeri betegségben szenvedő magyar, akit már diagnosztizáltak, nem tud róla, hogy magas az esélye a vesebetegségre is. Pedig esetükben elengedhetetlen lenne az esetleges társbetegség vizsgálata.
A sajtótájékoztatón elhangzottakról részletesen ebben a cikkben írtunk:
Láthatatlan gyilkos lapul sok magyar hűtőjében: ez a baktérium ott is szaporodik, ahol más elpusztul
Bár a liszteriózis viszonylag ritka fertőzés, az Európai Unióban évente mégis a legsúlyosabb élelmiszer-eredetű betegségek közé tartozik.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







